Lesz januártól minimálbér-emelés? Még mindig sok a bizonytalanság

Magyar Nemzet2020. december 18. 08:33

A munkaerőpiaci járulék eltörlését javasolja a Munkástanácsok Országos Szövetsége, amelynek elnöke szerint a lépéssel az összes munkavállaló nyerne, mivel a járulékot a munkavállaló bruttó béréből kell levonni - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

Palkovics Imre, a szövetség elnöke a lapnak úgy nyilatkozott, hogy továbbra sincs érdemi közeledés a munkaadói képviseletek és a szakszervezetek között a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi emeléséről. A szakszervezeti oldal 7,5 százalékos béremelést tartana elfogadhatónak 2021-re - jelezte.

A szakszervezeti vezető közölte, javaslatot tettek a munkaerőpiaci járulék megszüntetésére. A másfél százalékos, munkavállalókat terhelő elvonás megszüntetésétől a kormány sem zárkózott el, a felvetésről a következő ülésén tárgyal a kabinet. A járulék eltörlése a nettó bérek azonnali növekedését eredményezné, ráadásul az összes munkavállaló nyerne a lépéssel, nem csak a minimálbéren foglalkoztatottak - hangsúlyozta.

Palkovics Imre szólt arról is, a szakszervezetek 7,5 százalékos béremelési javaslatánál kisebb emelés esetén kétlépcsős bérrendezést tartanak elfogadhatónak 2021-ben. Ha a kétlépcsős béremelésről sikerül megegyezni a munkaadókkal, akkor januártól 6,5 százalékos felzárkóztatásra tennének javaslatot - mondta a lapnak.

Címkék:
hrcentrum, fizetés, munka, bérminimum, palkovics, magyar szakszervezeti szövetség, munkástanácsok országos szövetsége, munkaadói járulék,