Rengeteg munkásra lesz szüksége hamarosan a mezőgadaságban: kezdődik az idény

Magyar Nemzet2020. április 11. 08:15

Míg a szántóföldi növénytermesztésben nem kell munkaerőhiánytól tartaniuk a gazdálkodóknak, a kertészetekben egyre több a feladat, az idénymunkásokra pedig a korábbiaknál is nagyobb szükségük van a termelőknek. A szezonális munkaerőgondokat részben a könnyített határátkelés, részben pedig a más ágazatokban állásukat vesztett dolgozók átirányítása orvosolhatja.

Már javában zajlanak a tavaszi mezőgazdasági előkészületek a földeken. Az enyhe tél miatt ugyanis a szokásosnál mintegy három héttel korábban kezdődtek meg a munkálatok - írja a Magyar Nemzet. A hazai mezőgazdaságnak a járvány idején is biztosítania kell az élelmiszer-ellátást, emiatt mindent meg kell tenni, hogy a gazdák meg tudják termelni, amire szükség van. Azonban az importanyagok mellett megfelelő számú munkaerőre is szükség van. Az agrárminisztérium tájékoztatása szerint fennakadásról egyelőre egyetlen országrészből sem érkezett jelentés.

A kertészeti kultúrákban a tavaszi munkák alapvető feltétele a megfelelő számú és szakképzett munkaerő. A zöldség-gyümölcs ágazatban a termelés mintegy kétharmadát a szezonálisan foglalkoztatott munkaerő végzi, az egyharmada pedig az állandó foglalkoztatottakhoz kötődik. Mivel az egyes munkafázisok nagyon szűk és szoros határidőkhöz kötöttek, ezért ha egy-egy munkafolyamat kimarad vagy késik, az a teljes növényállomány megsemmisüléséhez vagy jelentős mennyiségi és minőségi termésveszteséghez vezethet. Bár a kertészeteket már az elmúlt években is kihívás elé állította a megfelelő számú idénymunkás felvétele, a koronavírus-járvány az idén tovább súlyosbította a helyzetet. A betegség megfékezését szolgáló korlátozások megnehezítik a határ túloldaláról ingázó, elsősorban román és ukrán vendégmunkások foglalkoztatását.

A vendégmunkások mellett megoldást jelenthet az is, ha a járvány miatt állásukat vesztett, korábban más területen dolgozó emberek ideiglenesen a mezőgazdaságban vállalnak munkát. Ezt célozza az agrártárca Munkaszüret néven indított kezdeményezése is. A program lényege, hogy a minisztérium által létrehozott honlapon a felek a lehető legkönnyebben megtalálják egymást. Az online platform tehát az agrár- és élelmiszeripari cégeket összeköti a potenciális munkavállalókkal.

Címkék:
hrcentrum, munka, idénymunka, alkalmi munka, vendégmunkás, mezőgazdaság, ukrán vendégmunkások,