Durva leépítés jöhet a győri Audinál: 1200 embertől válnának meg

Pénzcentrum2019. október 30. 16:09

1200 munkavállalótól is megválhat a győri Audi, állítólag ezt már be is jelentették a dolgozóknak. Az elmondások szerint a létszámcsökkentés folyamatos, először a határozott munkaidejű szerződéssel rendelkezők szerződését nem hosszabbítják meg, valamint a nyugdíj előtt állókat próbálják meg nyugdíjaztatni.

Jelentős létszámcsökkentés van folyamatban az Audi győri gyáránál, írja a G7. A vállalat a lapnak nyilatkozó munkatársai szerint nagyjából egy hónapja jelentette be a gyár vezetése a munkavállalóknak, hogy  1200-zal csökkenhet a dolgozók száma a közeljövőben.

Az elmondások szerint a létszámcsökkentés folyamatos, először a határozott munkaidejű szerződéssel rendelkezők szerződését nem hosszabbítják meg, valamint a nyugdíj előtt állókat próbálják meg nyugdíjaztatni. A lap megkereste az Audit az ügyben, akik kitérő választ adtak, azt mondták cáfolják, hogy "1200 munkatársat el fognak bocsátani."

A G7 adatai szerint az tény, hogy április óta csökken a létszám a magyar Audinál, azóta több mint háromszázzal kevesebb alkalmazott dolgozik a gyárban. Az Audi Magyarország egyik legnagyobb munkaadója, a lap szerint akár a teljes létszám tíz százalékát is érintheti a leépítés. Az egyik alkalmazott szerint a leépítésnek köze lehet a villanymotorok gyártásához.

A cég nemrég 41 milliárd forintból bővíti Győrben a járműgyártási infrastruktúráját, motorfejlesztési központját és az elektromos meghajtásokat gyártó egységét. Tavaly 2,3 százalékos visszaeséssel 2307 milliárd forint árbevételt értek el. A motorgyártás darabszáma 1 954 301-re esett vissza mintegy 10 ezres csökkenéssel. A vállalat a járműipart érintő változásokkal indokolta a kis mértékű visszaesést, de a tavalyi eredmények ismertetésekor márciusban közölték, hogy idén nem számítanak további csökkenésre, és újbóli növekedést is elképzelhetőnek tartanak.

Címkék:
hrcentrum, gyár, audi, leépítés, kirúgás, győr,