Anyagi helyzetéről vallott Rúzsa Magdi: "Huszonegy embernek adok munkát"

Pénzcentrum2019. március 16. 16:02

Rúzsa Magdi saját bevallása szerint 21 embernek ad munkát, ami egyáltalán nem kevés. Az énekesnő azt is elmondta, hogy ennyi ember csak úgy lehet összehangolni, ha valakinek ott a kezében a gyeplő. Bár a produkcióban dolgozó emberek száma első hallásra soknak tűnik, jól lehet az énekesnőnek bőven futja minderre. Ha ugyanis hihetünk egy 2018-ban kiszivárogtatott listának, akkor az azon szereplő zenei formációk közül toronymagasan Rúzsa Magdinak a legnagyobb a gázsija, egy 90 perces, élő koncertért.

Huszonegy embernek adok munkát, de szeretném bővíteni a csapatot. Hatalmas felelősség, de büszke vagyok rá. Arra pedig mindig figyelek, hogy mindenkivel előre lefektessem a játékszabályokat, csak így működhetünk

- mondta el a Blikknek adott interjújában az énekesnő, aki saját bevallása szerint szigorúan fogja csapatát:

Ennyi embert csak úgy lehet összehangolni, ha valakinek ott a kezében a gyeplő és minden pozícióban a legjobb dolgozik. Ekkora produkciót csak úgy lehet létrehozni, ha az ember befektet, és én ezt megtettem, a saját pénzemből

- tette hozzá a művész, aki mindezt azért csinálja, hogy többet adhasson a közönségének. Rúzsa Magdi ezen felül azt is elmondta, hogy egész csapatában mindösszesen két nő van, ő és a menedzsere.

Ebből telik rá

Bár Magyarországon sok zenekar fellépési díját homály fedi, 2018-ban felkerült egy lista az internetre, ami hazai zenészek gázsiját tartalmazza (mivel a lista tavalyi ezért szereplhetnek rajta olyan formációk, akik már nem játszanak együtt). Azt persze fontos megjegyezni, hogy azóta sem tudni, hogy ki és miért töltötte fel a listát az internetre, azonban anno a Bors több, a listán szereplő előadót is megkérdezett, és egyikük sem állította, hogy ne lennének igazak a nyilvánosságra került számok. Volt persze olyan előadó is, aki azt mondta, a számok nem teljesen pontosak, de arányaiban azok megfelelnek a valóságnak.

Loading...

Ha tehát hihetünk a fenti listának, akkor láthatjuk, hogy tavaly toronymagasan Rúzsa Magdi lépett fel a legdrágábban a magyar előadók közül. Az ő 90 perces fellépése ugyanis 3 400 000 forintba kerül(t), plusz 650 forint/km. Ez pedig nem kevés pénz, még akkor sem, hogyha most látjuk, mennyi ember munkáját kell mindebből finanszírozni.

(Címlapkép: MTI Fotó - Veres Nándor)
Címkék:
hrcentrum, karrier, pénzcentrum.hu, Presser, koncert, zenész, zenekar,