Szerelőket keresnek: 400 ezres fizetés, lakást és autót is adnak

Pénzcentrum2018. szeptember 13. 14:30

Egyre inkább eltérően gondolkodnak bérek tekintetében a transzparenciáról a hazai cégek. Míg a legtöbb helyen továbbra is tabu a fizetésekről beszélni, addig egyre többen vannak, akik már bátran kommunikálják az elérhető összegeket, és nyilvánosak a bértáblák is. Konkrét példákon mutatjuk, milyen szakmákban, és munkáltatóknál kezelik épp most nyilvánosan a béreket.

Egyre inkább eltérően gondolkodnak bérek tekintetében a transzparenciáról a hazai cégek. Míg egyesek bátran kommunikálják, nem csak a dolgozók felé, másoknál továbbra is tabu a fizetésekről beszélni. Ezzel a jelenséggel kapcsolatban a Monster Magyarország Kft. operatív vezetője a Pénzcentrumnak adott interjújában leszögezte, bár egyre gyakrabban találkozni nyilvános bértáblákkal, ennek ellenére itthon továbbra sincs tradíciója a nyilvánosan kezelt bérsávoknak. A szakember szerint a transzparencia csak akkor működhet, ha már az iskolában elkezdődne az edukáció.

Általánosságban elmondható, hogy nemzetközi összehasonlításban mi magyarok nem szeretjük nyilvánosan kezelni a saját fizetésünket. Azt sem feltétlenül gondolom, hogy minden szektor fel van arra készülve, hogy nyilvánossá tegye a fizetéseit. Ha teoretikusan nézem, a totális transzparencia ma csak ott működhet, ahol kizárólag fizikai munkásokat alkalmaznak. De ez egyrészt nagyon ritka, másrészt az egyes szektorokon belül is komoly feszültségeket okozhat

- fogalmazott Tóth Tamara a Pénzcentrumnak adott interjújában.

>>> A HRcentrum nagyvállalatok HR-vezetőivel készített interjúit itt találod!

A szakember gondolatait a friss álláshirdetések is alátámasztják, a legtöbb cég ugyanis mindössze annyit árul el a bérezésről, hogy "versenyképes jövedelem", "kiemelt bérezés", vagy "magas kereseti lehetőség". Persze akadnak renegát munkáltatók - amúgy egyre többen -, akik szembe mennek a régi berögződéssel. A Pénzcentrum friss gyűjtéséhez az Irányár országos hirdetési hetilap aktuális számait hívta segítségül. A közölt bérek nagyságát illetően a szórás meglehetősen nagy, van ajánlat 170 ezres bruttóval is, de találtunk nettó 550 ezret ígérő állást is. Mielőtt megnéznéd a konkrét felhozatalt, szavazz alábbi kérdésünkre!

Gyártósori összeszerelő: bruttó 1100-1400 Ft/óra

Teherautó- és kamionszerelő: 400 000 Ft/hó + egyéb kiemelt juttatások

Kamionsofőr: nettó 400-550 ezer Ft/hó



Üzemi adminisztrátor: bruttó 1050 Ft/óra (túlórával akár 270 000 Ft/hó) + cafeteria

Anyagmozgató: br. 200-250 ezer Ft/hó; Gépkezelő: br. 250-450 ezer Ft/hó; + cafeteria


Gumiabroncs szerelő, Autómosó: 300 000 Ft/hó + cafeteria

CNC kivágó és élhajlító; minőségellenőr; Szerszámbeállító: br. 170-250 ezer Ft/hó; Műszakvezető: br. 270-310 ezer Ft/hó

Szállodai munkák (takarító; felszolgáló; londiner; stb.): nettó 145-200 ezer Ft/hó + cafeteria

 

Címkék:
hrcentrum, hr, fizetés, bér, munkabér, munka, álláshirdetés, bérek, munkabérek, irányár, transzparencia,