Évi 520 ezer forinttól eshetnek el a rendőrök

Pénzcentrum/Index.hu2018. július 25. 10:01

Széteshet a rendőrség, ha elfogadják az új szabályozást, miszerint 2019. január elsején megszűnik a túlórák kifizetésének lehetősége, vagyis onnantól kezdve a túlórákat csak csúsztatással, azaz szabadnappal lehet ellentételezni.

A rendőrségen belül tehát régóta tudták, hogy jövőre már lőttek a kifizetéseknek, ugyanakkor bíztak abban, hogy ezt az illetékesek még a határidő lejárta előtt módosítják - írja az Index. A portál birtokába került előterjesztésből kiderül, erre volt is kísérlet, ám a Belügyminisztérium nem kíván változtatni, vagyis 2019 januárjától tényleg nem jár majd pénz a túlórák után.

Hogy mennyi pénztől eshetnek el így a rendőrök?  A portál azt írja, egy kezdő rendőr őrmester alapbére (a kétéves rendőriskola elvégzése után) havi bruttó 220 305 forint. Erre persze jöhetnek még pótlékok (általában legfeljebb pár tízezer forint), de ez az alap. Egy 20 éves szakmai múlttal rendelkező főtörzszászlós havi bruttóban megkereshet 330-350 ezer forintot. Egy kezdő hadnagy, a rendőrtiszti főiskola elvégzése után, nagyjából 270-280 ezer bruttót kezd, egy 45 éves őrnagy átlagos havi bruttója pedig megközelítheti a 450-500 ezret. Persze nagyon sokat számít, hogy hol dolgozik az adott rendőr: egy vidéki őrsön vagy a TEK-nél, esetleg a Nemzeti Nyomozó Irodánál, ugyanis ettől függően akár 80-100-200 százalékos is lehet a bérkülönbség.

A túlóradíjat úgy számolják, hogy a havi bért elosztják 176-tal, azaz egy kezdő őrmesternek 1250 forint jár, egy idősebb őrnagynak már körülbelül 2800 forint. A rendőrségen a hivatalos maximális túlóraszám 416 óra egy évben, de a gyakorlatban évi 800-1000 túlóra is összejöhet, mivelrendőrhiány van. Vagyis ez azt jelenti, hogy egy kezdő, a hivatalos maximális túlóraszámot betartó rendőrt évi 520 ezerrel rövidít majd meg az új szabály, de szélsőséges esetben évente akár 1-2 millióval is kevesebbet kaphat majd egy rengeteget dolgozó, tapasztalt rendőr.

Címkék:
karrier, fizetés, rendőrség, túlóra, túlórapénz, rendőrtiszti főiskola, őrmester,