Kiderült: ennyi egyetemista fizet a tanulmányaiért

Magyar Hírlap2018. február 15. 09:33

Az elmúlt három évben a felsőoktatásban részt vevő diákok 59 százaléka állami ösztöndíjjal végezte tanulmányait, míg 41 százalékuk tandíjat fizetett - derül ki a Magyar Hírlap cikkéből.

A lap az Oktatási Hivataltól származó adatokra hivatkozva arról ír, hogy az elmúlt 3 évben csaknem 492 ezren tanultak állami ösztöndíjjal, az önköltséges hallgatók száma pedig több mint 348 ezer volt.

Állami ösztöndíjjal alapképzésben több mint 307 ezren tanultak, mesterképzésben több mint 84 ezren, 5-6 éves osztatlan képzésben 60 ezren, doktori képzésben pedig 11 300-an. Közel 196 ezer, alapképzésben részt vevő diák fizetett a tanulmányaiért, valamivel több, mint 24 ezer mesterképzésben részt vevő hallgató ugyancsak maga finanszírozta a képzési költséget, és kicsivel több, mint 11 ezer doktori képzésben részt vevő úgyszintén nem részeüslt állami ösztöndíjban.

Aki idén érettségizik, az még ma éjfélig jelentkezhet a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre.

Címkék:
egyetem, felsőoktatás, ösztöndíj, tandíj,