Egy lakás áráért neked is lehet luxusfizetésed: csak légy kitartó

Magyar Nemzet2018. január 16. 10:00

A pilóta képzés méregdrága, miközben alig vannak, akik betöltsék az állásokat, ráadásul a szakemberhiány az egész légi iparban gondot okoz - írja a Magyar Nemzet.

Hiába küzdenek a légitársaságok jelentős pilótahiánnyal, még mindig nagyon komoly összeget kell fizetnie annak, aki kapitány szeretne lenni. Az alapoktól kezdve egy Airbus - A320-as vagy Boeing - 737-es vezetésére jogosító engedély megszerzéséig

egy kisebb lakás árát kell beletolni a képzésbe.

Mindezért cserébe ugyanakkor már egy kezdő elsőtiszt (másodpilóta) nettó 1-2 ezer eurót keres havonta. A bérek ráadásul a repüléssel eltöltött óraszámok függvényében gyorsan emelkedhetnek. Egy kapitány fizetése például már havi 6-8 ezer euró is simán lehet, ami 1,8 - 2,4 millió forintnak megfelelő összeg.

A légitársaságok egyébként már maguk is részt vesznek a különböző típusokra való kiképzésben, ám ennek előfeltétele, hogy a jelentkező rendelkezzen kereskedelmipilóta-engedéllyel. Ennek megszerzése képzéshelytől függően 30 ezer euró, azaz közel 10 millió forint körül van. A lap szakértője szerint ugyanakkor ma már nem kell különleges képesség ahhoz, hogy valaki repülőgépet vezessen, elég ha kitartó, elhivatott, és persze képes igencsak súlyos anyagi vállalásokat tenni.

Címkék:
karrier, pénzcentrum.hu, repülés, légitársaság, pilóta, repülőgép, boeing,