Kettészakadt az ország: ekkora a különbség a bérek között

Magyar Nemzet2017. október 7. 11:00

Több tekintetben is csökkent az ország nyugati és keleti fele közötti különbség, a jövedelmek terén azonban továbbra is hatalmas a szakadék - írja a Magyar Nemzet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.

A KSH friss kiadványa szerint a nyugat-magyarországi megyékben, valamint Budapesten voltak a legmagasabbak az átlagos havi nettó keresetek 2017 első fél évében: a fővárosban 246 ezer forint, Győr-Moson-Sopron megyében 200 ezer, Komárom-Esztergom és Fejér megyében 189, illetve 184 ezer forint körül voltak az átlagos fizetések. Az északkeleti megyékben és Békésben ugyanakkor még a 150 ezer forintot sem érték el a bérek,

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legalacsonyabb, 134 ezer forint volt a havi nettó átlagkereset.

A munkanélküliség az ország összes régiójában csökken, és nő a foglalkoztatottak aránya, a keleti és a dél-dunántúli megyékben azonban rosszabb a helyzet. A jövedelem terén sereghajtó Szabolcsban a legmagasabb, 8,8 százalékos a munkanélküliségi ráta, 56 százalékos foglalkoztatás mellett. Baranyában 7,6 százalékos, Jász-Nagykunban, valamint Somogy és Nógrád megyében 7 százalék körüli munkanélküliséget mért a KSH az idei második negyedévben. A legalacsonyabb a munkanélküliség a Dunántúl északi felén, valamint Budapesten és Pest megyében, ezekben a térségekben 1,6 és 3,1 százalék között van a ráta.

Címkék:
karrier, fizetés, bér, átlagkereset, ksh, kereset,