200 magyart utcára tesz az Erste Bank

Pénzcentrum/Index.hu2017. április 28. 19:00

Létszámcsökkentés lesz az Erste Banknál, az ok a hatékonyságnövelés és a költségcsökkentés, valamint az, hogy a közeljövőben várható alacsonyak kamatok és marzsok, valamint az egyre több és költségesebb szabályozói feladat. Az Index erről is kérdezte az Erste vezérigazgatóját.

Egy 7-9 százalékos átlagos létszámcsökkentést terveznek a bankban, amelyből arányaiban az ügyfelekkel kapcsolatot tartó részlegeknél kisebb, a háttérrészlegeknél valamivel nagyobb lesz a leépítés. Jelasity Radován, az Erste vezérigazgatója elmondása szerint ennek az egésznek semmi köze nincs ahhoz, hogy az Erste nemrég megvette a Citi Bankot. A Citiből eleve nem vettek át mindenkit, és a most tervezett leépítés minden olyan területet is érint, ahol nem volt hatása az integrációnak. A cél a mindenre kiterjedő hatékonyságnövelés.

A vezérigazgató a lapnak elmondta, hogy sokféle lépés történik jelenleg, szervezeti egyszerűsítések, hatékonyságjavítások, a fiókstruktúrát is mindig változtatják, hiszen egyre inkább teret nyernek a digitális csatornák. Minden fiókot negyedévente átnéznek és értékelnek. De tömeges fiókbezárásra most nem készülnek. A leépítés "áldozatainak" létszámáról nem mondott konkrét adatot, de a leányvállalatokkal együtt nagyjából háromezren dolgoznak a cégnél.

Összességében a 7-9 százalékos leépítés tűnik reális végeredménynek, de bérköltségcsökkentésben ez nagyobb százalékos arány lesz. egyes, már megüresedett pozíciókat nem töltünk be. Most is csak 93-94 százalékban vannak feltöltve a státuszaink, ez is azért ad némi játékteret"

- mondta a vezérigazgató. Hozzátette, persze folyamatosan vesznek is fel embereket, mert strukturálisan mindig eltér, hogy hol van hiány és hol van többlet. A call centerben például a bejövő hívások fogadását végző emberekben folyamatosan hiány van.

Címkék:
karrier, bank, erste, elbocsátás, leépítés, citi bank, jelasity radován,