Ez a munkaerőhiány igazi oka

Pénzcentrum/MTI2017. január 5. 20:35

A munkaerőhiányt a béremelés csak részben tudja kezelni, ráadásul akár sok kkv csődjével is járhat. A hiány egyik fő oka ugyanis az elvándorlás mellett a csökkenő népesség, amelyen a béremelés sem segít.

A munkaerőhiánynak elsősorban demográfiai okai vannak, a munkaképes korú népesség fogyása miatt évente 40-50 ezerrel kevesebb ember dolgozik Magyarországon és a probléma vélhetően még évtizedekig fennáll majd

- mondta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke az M1-en. A szakmunkás munkaerőhiánynál további gondot okoz, hogy a szakmunkás életpálya már kevésbé vonzó a fiatalok számára, mint 20-30 évvel ezelőtt. A szakember hiánnyal érintett területek közül példaként említette az építőipart, ahol építőipari szakmunkásokat keresnek és a vendéglátást, ahol szakácsot és felszolgálót nehéz találni. A szövetség alenöke azonban úgy véli, hogy a munkaerőhiány ma már a gazdaság minden területén jelen van.

A szakember hiány révén nőnek majd a fizetések, azonban

mivel a problémának demográfiai okai vannak, ezért a béremelés nemzetgazdasági szinten nem oldja meg a munkaerőhiányt.

Ráadásul nehezíti a helyzetet a munkavállalási célú kivándorlás Nyugat-Európába. Azok a cégek, amelyek nem bírják a piaci versenyt és nem tudnak olyan hatékonysággal termelni, hogy munkaerőhiány miatt megemelkedett béreket kigazdálkodják, "elvéreznek" majd. Ez a fajta veszély az MGYOSZ alelnöke szerint elsősorban a magyar kis- és közepes vállalkozásokat fenyegeti.

Címkék:
karrier, munka, munkaerő, munkaerőhiány,