Feszültség az autóiparban: sztrájkra készülnek a Mercedes-gyárban

Pénzcentrum/Index.hu2016. november 10. 09:30

Megalakult a sztrájkbizottság a kecskeméti Mercedes-gyárban. A Vasas Szakszervezet továbbra is 15 százalékos béremelést követel - írja az Index.

Kedd este Facebookon jelentette be a szakszervezet, hogy megalakult a sztrájkbizottság. Továbbra is 15 százalékos béremelést követelnek, nem fogadják el, hogy két évre bebetonozzák a bérfejlesztést, mivel állításuk szerint a helyi Liga szakszervezet a tervek szerint erről állapodik meg majd a vállalattal.

A sztrájkbizottság felállásáról megjelent hírek után a Mercedes vezetése közleményt juttatott el az Indexhez. Ebben azt írják, a cég és a szakszervezetek intenzív tárgyalásokat folytattak a bérfejlesztésekről, és a Mercedes-Benz Gyár menedzsmentjének célja, hogy valamennyi érdekképviseleti szervezettel egyességre tudjon jutni.

Az MTSZSZ-nek és a Mercedesnek közösen sikerült egy többlépcsős bérfejlesztésben megállapodni a következő 2 évre, a Vasas Szakszervezeti Szövetség viszont ezt nem írta alá és további tárgyalásokat szeretne.

Címkék:
karrier, sztrájk, béremelés, gyár, autóipar, mercedes,