A legtöbb anya harmincas: miért vállalunk egyre később gyereket?

Pénzcentrum2016. május 23. 11:02

A mostani harmincasok szüleinek jelentős része még a 20-as évei elején-közepén döntött a baba mellett, ma viszont már számtalan tényező játszik közre abban, hogy ez az időpont látványosan kitolódott. De vajon van ideális időpont a gyermekvállalásra? Mi kell ahhoz, hogy bele merjünk vágni?

Az európai tendenciához hasonlóan itthon is nagymértékben kitolódott a gyermekvállalás: míg 1990-ben még a 20-24 éves nők vállaltak gyermeket a legnagyobb arányban, addig a 2010-ben szülő nők legjelentősebb hányada már a 30-34 éves korosztályból került ki - írja közleményében a Generali.

Ez a tendencia természetesen nemcsak Magyarországra, hanem egész Európára jellemző: az EU-ban 2001 és 2013 között 29-ről 30,3-ra emelkedett a nők átlagos életkora gyermekük születésekor, az elsőt 2013-ban átlagosan 28,7 éves korukban vállalták. Abban az évben

az unióban világra jött gyermekeknek 55 százaléka 30 éves vagy annál idősebb anyától született. 

Magyarország ebből a szempontból az uniós átlaghoz közeli, 54 százalékos értékkel rendelkezik. Az apák életkorát ritkábban szokás firtatni, pedig ezt is érdemes górcső alá venni. A KSH párkapcsolatokat és gyermekvállalást vizsgáló kutatása keretében arra jutott, hogy a férfiak átlagéletkora 1990-ben 29 év volt a gyermekük születésekor, ami 2013-ra 34 évre nőtt.

Az anyaság egyre később halasztásának lehetséges okait a KSH is vizsgálta: kutatásuk szerint

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

ebben többek közt a párkapcsolati viszonyok átalakulása, az oktatás bővülése és az önálló egzisztenciateremtés nehézségei is fontos szerepet játszanak.

Emellett a már meglévő munkahely elvesztésétől való félelmet, a gyermekvállalással kapcsolatos felfogás változását és a személyes célok előtérbe helyezését érdemes megemlíteni.

Ami az időzítést illeti, nincs ideális időpont, inkább csak ideális állapot - mondja Nagy Erika párkapcsolati szakértő. "A gyerekvállalás rendkívül nagy felelősséggel jár, azonban első lépésben önmagunkért kell tudnunk felelősséget vállalni. A tetteinkért, érzelmeinkért, párkapcsolatunkért, és ha mindezeket már jól működtetjük, beléptünk a felnőtt zónába" - teszi hozzá. És hogy mi jellemzi a babára kész kapcsolatot? A szakértő szerint az egyéni alapokon túl egy jó párkapcsolat motorja az azonos értékrend (bizalom, hűség, őszinteség), a megfelelő kommunikáció, konfliktuskezelés és nem utolsósorban az egymás iránti tisztelet és elköteleződés.

Címkék:
gyerek, szülés, gyermekvállalás,