Kiderült: ennyire boldogok a magyar nők

Pénzcentrum2015. november 10. 18:01

A magyar nők több mint kétharmada gondolja azt, hogy nőnek lenni jó - derült ki a Richter Gedeon Nyrt friss felméréséből, amelyet a női önbecsülés növelését célzó mozgalom elindítása kapcsán publikáltak. A program létjogosultságát mi sem igazolja jobban, hogy a tapasztalatok szerint ma még mindig érheti a munkahelyen hátrányos megkülönböztetés a nőket.


A reprezentatív online kutatásból kiderült, hogy a magyar nők több mint kétharmada gondolja azt, hogy nőnek lenni jó. A válaszadók által legtöbbet említett okok közé sorolható az, miszerint azért jó nőnek lenni, mert átélhetik az anyaság örömeit, mert előzékenyek velük az emberek, és gondoskodhatnak másokról.

A nők egyöntetű véleménye, hogy az élet nagy pillanatai mellet fontos, hogy az apró dolgoknak is örülni tudjanak.

- mondta el Bábel-Szűcs Szilvia, a NRC Marketingkutató és Tanácsadó munkatársa.

A kutatás szerint azok a nők, akik nem érzik most igazán jól magukat a bőrükben úgy gondolják, túl sok feladat/teher hárul a rájuk, illetve hátrányos megkülönböztetés éri őket a munkaerő-piacon (hasonló mértékű felelősség mellett kevésbé ismerik el és becsülik meg őket).

Ezeket a gondolatokat támasztják alá az Európai Bizottság adatai, miszerint az Európai Unióban egy férfi átlagosan 16 százalékkal keres többet, mint egy nő. Hiába rendelkezik a női munkavállaló ugyanolyan, vagy jobb szakképesítéssel, képességeit gyakran nem értékelik ugyanúgy.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Pedig a Richter kutatásából kiderült, hogy a szakmai és anyagi elismerés a nők 75 százalékának teszi boldogabbá a hétköznapjait. A kutatás szerint a legtöbb nő mégis a gyerekvállalástól és a jól működő párkapcsolattól érzi igazán boldgonak magát, míg a karrier csak a harmadik helyen szerepel.

{{EMBED:https://www.youtube.com/embed/hYWrl5tGHd0" data-width="560" data-height="315">Youtube beágyazás
infogram_0_atlagfizetesek_forintho}}

Pedig a Richter kutatásából kiderült, hogy a szakmai és anyagi elismerés a nők 75 százalékának teszi boldogabbá a hétköznapjait. A kutatás szerint a legtöbb nő mégis a gyerekvállalástól és a jól működő párkapcsolattól érzi igazán boldgonak magát, míg a karrier csak a harmadik helyen szerepel.

{{EMBED:https://www.youtube.com/embed/hYWrl5tGHd0

Címkék:
karrier, férfi, , keresetek,