Pénzcentrum/InfoRádió • 2015. augusztus 3. 20:30
Megkezdődött a tankönyvek kiszállítása az általános iskolákba. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára azt ígéri, hogy most nem lesz fennakadás. Czunyiné Bertalan Judit azt is jelezte, hogy a közoktatásban részt vevő gyerekek 63 százaléka ingyenesen vagy támogatottan jut tankönyvhöz.
- mondta az InfoRádiónak Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára.
A jelenlegi raktárkészlet, a szállítási és a gyártási ütemterv szerint valamennyi tankönyv megérkezik augusztus 25-ig az iskolákba. A pótrendelés lehetősége 25-én nyílik meg az iskolai tankönyvfelelősök számára, ekkor nyit a KELLO internetes felülete, és szeptember első felében az utórendelt tankönyvek is megérkeznek.
Az ingyenes tankönyvprogramnak köszönhetően most az alsó tagozatos gyermekek esetében plusz egy, azaz már három évfolyam kapja teljesen ingyenesen az általános iskolai tanulmányokhoz szükséges tankönyvet. Az ő esetükben a szülőknek nincsen fizetési kötelezettsége.
Az általános iskolai korú és közoktatásban részt vevő gyerekek 63 százaléka ingyenesen vagy támogatottan jut tankönyvhöz, hiszen létezik a gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság rendszere.
Akiknek fizetniük kell, azoknak a tavalyi rendszerhez képest nem előre, hanem
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
amely évfolyamonként, a gyermek életkorától függően eltérő összeg lehet.
amelyet csekken kell befizetni, miután a tankönyvfelelősök az első tanítási napon szortírozzák, a diákok pedig megkapják a tankönyveket.