Szeptemberben jöhet a közigazgatási rezsicsökkentés

Pénzcentrum/Index.hu2015. június 7. 10:04

Szeptemberre állhat össze a javaslatcsomag, hogy a közigazgatási rezsicsökkentés részeként mely díjakat, illetékeket csökkentsék, illetve szüntessék meg - mondta Belányi Márta, a Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára az M1 szombat reggeli műsorában - írja az Index.

Belányi Márta jelezte, az a cél, hogy a jövő év januárjától már az új díjakat kelljen fizetniük a magánszemélyeknek és a vállalkozásoknak. Kitért arra is, hogy jelenleg mintegy 4000-féle hatósági eljáráshoz fele ennyiféle díj tartozik.

A helyettes államtitkár azt mondta: a kormány péntektől konzultációt indított, amelyen a magánszemélyek és a vállalkozások is 4-4 csökkentendő vagy eltörölendő elemet jelölhetnek meg egy kilences listán, illetve saját javaslatot is tehetnek.

Csütörtökön Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, június 5-től augusztus 6-ig konzultációt tart a kormány arról, hogy mely díjak csökkenjenek, szűnjenek meg. Véleményt mondani személyesen a járási hivatalokban vagy a kormányhivatalok honlapján lehet - tájékoztatott a miniszter, aki a kormány által mérsékelni javasolt díjak közül példaként említette

  • a hatósági erkölcsi bizonyítvány igénylésének költségét,
  • az ellopott gépjármű forgalomból kivonásának díját
  • és az ellopott igazolványok pótlásának összegét.

2016-ban már 10 milliárd forinttal kevesebb bevételt terveznek a közigazgatási térítési díjak csökkentése, illetve megszüntetése miatt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Címkék:
karrier, rezsi, rezsicsökkentés,