1818: érdemes ezt a számot mindenkinek megjegyeznie

MTI2014. szeptember 25. 14:35

Befejeződött a kormányzati telefonos ügyfélszolgálati rendszer teljes fejlesztése - jelentette be a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) elnöke a csütörtöki, budapesti projektzáró eseményen. A 1818-as ingyenesen hívható telefonszámon az állampolgárok a hét minden napján, nullától 24 óráig tehetik fel a közigazgatást érintő kérdéseiket a szakembereknek.

Vetési Iván azt mondta: a 911 millió forintos összegű uniós és hazai forrású program célja az volt, hogy az állampolgároknak tájékoztatásért ne kelljen megjelenniük az ügyfélszolgálatokon, és ezzel időt, fáradságot és költséget takarítsanak meg.

A IX. kerületi, Vaskapu utcában egy időben általában hatvan-hetven, de

csúcsidőben akár százharminc munkatárs fogadja a telefonos hívásokat

vagy válaszol az elektronikus levelekben, sms-ben, chaten vagy internetes fórumon feltett kérdésekre.

Az az elvárás az, hogy a központba beérkező telefonhívások legalább 85 százaléka fél percen belül operátorhoz kerüljön, az átlagos beszélgetési idő ne haladja meg a három és fél percet, az e-maileket pedig négy órán belül válaszolják meg - közölte Vetési Iván.

Munkatársaik az alábbiakról tudnak majd tájékoztatást adni:

  • a közigazgatási szervek elérhetőségeiről
  • azok feladat- és hatásköréről
  • az állampolgár folyamatban lévő okmányügyeiről
  • űrlapok kitöltése
  • ügyfélkapu-regisztrációban segítség
    felsőoktatási felvételi ügyek
    választási kérdések (például ha valaki nem tudja, hogy melyik szavazókörbe kell mennie október 12-én)
  • továbbá a későbbiekben egyes ügytípusokat telefonon is el lehet majd intézni.

 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az ügyfélszolgálatot a 185-ös hívószámon is elérhetik azok, akik az egyszerűsített foglalkoztatást, tehát például az idénymunkások alkalmazását akarják bejelenteni az adóhatóságnak.

 Ezt a számot a hajnali, reggeli órákban hívják sokan vagy idénymunkák idején, ezen jelentik be például ősszel a szüreti munkásokat, télen a vadászatoknál a hajtókat vagy december elején a mikulásokat.

A 1818-as kormányzati ügyfélvonal része az ügyfélbarát közigazgatás jegyében elindított "többcsatornás" ügyfél-kiszolgálási rendszernek.

A sajtótájékoztatón kiosztott tájékoztató szerint a 1818-as telefonszámon a januártól szeptemberig terjedő időszakban a legtöbb kérdés az ügyfélkapuval és az elektronikus közszolgáltatásokkal kapcsolatban érkezett. A telefonszámot több ezren hívták egyebek mellett vezetői engedéllyel, útlevéllel, felsőoktatási felvételivel, erkölcsi bizonyítvánnyal kapcsolatban és más, általános közigazgatási kérdésekkel is.

Címkék:
karrier, ügyintézés, ügyfélkapu,