Ők a leggazdagabb emberek Magyarországon - itt a 100-as lista

Pénzcentrum2014. május 8. 07:34

Idén is Csányi Sándor Magyarország leggazdagabb embere; a második helyen Bige László, a Péti Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa következik, míg az online erotikus szolgáltatásokból meggazdagodott Gattyán György idén a dobogó harmadik fokára léphetett fel - derül ki a Napi.hu gondozásában ma megjelent, "A 100 leggazdagabb" c. kiadványból.


Csányi Sándor
tavaly 15 milliárddal, 150 milliárd forintra gyarapította vagyonát, így 2011 óta egymás után negyedszer lett a leggazdagabb magyar. Az OTP Bank első emberét Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa követi 145 milliárd forinttal, míg a harmadik helyen az online erotikus szolgáltatásokból meggazdagodott Gattyán György áll, akinek vagyona 135 milliárd forint volt 2013-ban. A dobogó közvetlen közelében tartózkodik két egykori listavezető is: Várszegi Gábor (130 milliárd forint) és Demján Sándor (91 milliárd forint).

A 100 leggazdagabb 2014-es vagyon szerinti listájára kilenc új szereplő került be, a 100-as klubba szóló "belépőjegy" - az ehhez szükséges minimális vagyon - idén 5,3 milliárd forint volt, ami 300 millióval haladja meg a tavalyit. A lista szereplőinek összvagyona 2460 milliárd forint - ez 180 milliárddal több az egy évvel korábbinál. A 7,9 százalékos gyarapodás jócskán felülmúlta a 2013-as 1,7 százalékos fogyasztói árindexet, azaz reálértéken bő hat százalékkal nőtt a magyar nábobok vagyona. A 2002-ben megjelent első rangsorban szereplők összvagyona mindössze 632 milliárd forint volt, azaz a vagyon négyszeresére emelkedett - miközben a fogyasztói árak csupán 77 százalékkal nőttek.

A milliárdosok idei élbolyában található gazdagok közül Várszegi Gábor könyvelhette el a legnagyobb gyarapodást: vagyona egy év alatt 20 milliárd forinttal nőtt. Az ebben a sorrendben őt követő Gattyán György 17 milliárddal, Bige László és Csányi Sándor 15-15 milliárd forinttal lett gazdagabb. Továbbra is a 100 leggazdagabb egyetlen női szereplője Kósa Erika.

A kilenc új belépő közül Polony István nyitott a legelőkelőbb helyen. Az üzletember tavaly 47 százalékos tulajdonrészt szerzett az Olajterv-csoportban, amivel egy csapásra a 24. helyre került. Két nagy tavalyi cégeladás nyomán került fel a listára Mészáros Csaba (52.), aki a mérnöki szolgáltatásokat nyújtó Evopro-csoport egy részét értékesítette, valamint Vinnai Balázs (99.), aki a banki informatikai rendszerekkel foglalkozó IND-csoportot adta el. A lista idei belépői változatos üzletágakban tevékenykednek. Akad köztük kábeltévés szolgáltatással foglalkozó üzletember - Tarr János (67.) - és baromfi-feldolgozásban érdekelt vállalkozó - Szabó Miklós (28.) és Erdélyi István (97.).

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Címkék:
karrier, luxus, milliárdos, demján sándor, bige lászló, csányi sándor vagyona, várszegi gábor,