Pénzcentrum • 2014. január 8. 15:50
Összesen 670 millió forint értékben újabb 555 képzés jelent meg a Tudásod a jövőd projektben, így 243 településről több mint 8 ezer újabb résztvevő kerülhet be a képzésekbe - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH).
A közlemény szerint a 2014. január 20. és 2014. február 20. között indítható képzésekre a képző intézmények 6197 képzés indítására vonatkozó ajánlatot nyújtottak be, közel 7 milliárd forint értékben.
A projekt célja, hogy a kistelepülésen lakók, az idősebbek, az alacsony iskolai végzettségűek, minél nagyobb számban kapcsolódhassanak be a tanulásba - olvasható a közleményben.
A projektben felhasználható források elosztását a régiók fejlettségi szintje határozza meg.
A képzésre eddig már 113 416-an jelentkeztek, amelyből hátrányos helyzetű kistérségekben közel 51 ezren élnek. A jelentkezők közül 43 753 fő 45 év feletti, a regisztráltak száma meghaladja a 317 ezret.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kormány bruttó 90 ezer forint/fő keretösszeggel támogatja a magánszemélyek tanulását, soha nem látott lehetőséget biztosítva arra, hogy informatikai tudást szerezzenek, vagy éppen idegen nyelvet tanuljanak - hangsúlyozza a KIH.