"Gyed extra": támogatnák a kismamák visszatérését a munkahelyekre

Pénzcentrum2013. augusztus 30. 10:34

A kismamák munkaerő-piaci visszatérését támogató, úgynevezett "gyed extra" bevezetéséről tárgyal szeptemberi ülésén a Fidesz parlamenti frakciója - jelentette be pénteken, a TV2 Mokka című műsorában Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője a rezsicsökkentés folytatásáról és a devizahitelesek megsegítésének módjáról is beszélt.

A kormánypárt frakcióvezetője elmondta: az intézkedés lehetővé tenné a kismamák számára, hogy akár egy év alatt megkaphassák azt a támogatást a gyed keretében, ami több év alatt járna, ha például egy év után vissza akarnak térni a munkaerőpiacra.

A jelenlegi szabályozás ugyanis hátrányt jelent ezen családok számára - tette hozzá Rogán Antal.

Az ötlet korábban rugalmas gyed néven már felmerült a népesedési program potenciális javaslatai között. Az olyan javaslatokról, mint a terhességi gyermekágyi segély (tgyás) nagy összegű emelése, a gyed rugalmassá tétele, a munkahelyi napközi és a szocpol kiterjesztése és a családi adókedvezmény kiterjesztése közül azonban csak utóbbiról született döntés eddig. A kormány döntése értelmében 2014-től azok a gyermeket nevelők, akik a családi adókedvezményt nem tudják teljesen igénybe venni a 16%-os szja-ból, ezt a 7%-os egészségügyi és 10%-os nyugdíjjárulék terhére is megtehetnék 2014-től.

Címkék:
karrier,