Sokkal szigorúbban büntetik a lopást árvíz idején

Pénzcentrum2013. június 6. 09:32

Áprilistól a büntető törvénykönyv (Btk.) is tartalmaz válsághelyzetekre kiegészítő rendelkezéseket. A büntetést súlyosbító körülménynek számít, ha valaki közveszély helyszínén követ el valamilyen vagyon elleni bűncselekményt - írja a Népszabadság.

Például a kétszázezer forintnál nem nagyobb kárt okozó lopást alapesetben két évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetik, közveszély esetén ugyanezért akár három évet lehet kapni. Kétszázezer és kétmillió között egytől öt, veszélyhelyzetben viszont kettőtől nyolc év évig terjedő börtön járhat.

Vagyon elleni bűncselekményért általában legfeljebb tíz évig lehet bezárni valaki, ehhez azonban már legalább ötszázmilliót kell lopni. Közveszély helyszínén viszont ötvenmilliót meghaladó kár esetén is ugyanez a felső határ.

Hasonló szabályok érvényesek a csalásra, a sikkasztásra, lopásra és betörésre is.

Nyomozócsoportot alakított a BRFK, miután több bejelentést is kaptak arról, hogy magukat a katasztrófavédelem munkatársainak mondók otthonokat keresnek föl azzal az ürüggyel, hogy az árvízhelyzetre tekintettel felmérést készítenek az ott lakók számáról, vagyontárgyaikról. Az ügyről elsőként a Pénzcentrum.hu számolt be.

Címkék:
karrier, lopás, árvíz,