Vége a bolti trükközéseknek! Az adóhatóság mindent lát

Pénzcentrum2013. február 22. 12:08

Kimutatható lesz a jövőben, ha egy kereskedő működése látványosan eltér a legális üzletmenettől - ezt várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a pénztárgépek elektronikus összeköttetésétől. Gyanús lesz az adóhatóságnak például az is, ha hosszabb ideig irreálisan alacsony az átlagos vásárlási érték az adott tevékenységhez viszonyítva. Vagyis ha a kereskedők úgy próbálnak meg trükközni, hogy nem minden vásárlást ütnek be a NAV-hoz bekötött pénztárgépbe.

Május 1-től kell átállni az új pénztárgépek használatára - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Nemzetgazdasági Minisztérium által közzétett tájékoztatóból. A március 20-ig engedélyezett pénztárgépeket lényegében június 30-ig lehet használni. Addig az időpontig ugyanis nem szankcionálja az adóhatóság az elektronikus naplóval nem rendelkező pénztárgépek használatát. (Az adóhatóság a március 19-én még folyamatban lévő engedélyezési eljárásokat március 20-án lezárja, azt követően a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal veszi át ezt a feladatot.)

A jellemzően a nagy kereskedelmi láncok által használt, elektronikus naplóval rendelkező pénztárgépeket december 31-ig lehet üzemeltetni. Utóbbi vállalkozások a második félévben úgy teljesítik adatszolgáltatási kötelezettségüket, hogy elektronikus úton elküldik az elektronikus naplófájlokat a NAV-nak.

A rendelet szerint a pénztárgépeket úgynevezett adóügyi ellenőrző egységgel (AEE) kell felszerelni. Az AEE rögzíti és a rendeletben meghatározott szabályok szerint továbbítja a pénztárgépen keletkező adatokat a NAV felé. Az AEE-t a pénztárgép burkolatán belül kell elhelyezni. Az ellenőrző egységnek minden magyar mobilszolgáltató hálózatára fel kell tudni kapcsolódni, és alkalmasnak kell lennie legalább egymillió kiadott bizonylat adatainak tárolására. Az AEE folyamatosan rögzíti majd a pénztárgépen zajló eseményeket, nemcsak a bizonylatok kiállítását, hanem például a ki- és bekapcsolásokat és az áramszünetet is.

A pénztárgépek összeköttetése a NAV rendszerével nem azt jelenti, hogy a gépek az összes információt közlik az adóhatósággal. Az AEE csak akkor küld jelentést, ha arra a NAV szervere utasítást ad. A kereskedők nem fogják tudni, hogy mikor küldött információt a pénztárgép.

Az adóhatóság várakozásai szerint a pénztárgépekről beérkezett adatoknak az ellenőrzéshez, illetve az ellenőrzésre történő kiválasztáshoz való felhasználása számos lehetőséget rejt magában, amellyel eredményesebben lehet fellépni a költségvetést károsító adózókkal szemben. A beérkező adatok részletesen jellemzik a kereskedők tevékenységét, az egyes eladott tételek számát, értékét, a vásárlások időpontját (kereskedelmi adatok), továbbá a pénztárgép üzemeltetésére vonatkozó információkat is (technikai adatok) tartalmazzák.

A kereskedelmi és technikai adatok rendszerezésével, elemzésével, időbeli összehasonlításával visszaélési sémák fedezhetők fel, kimutathatóvá válnak a legális üzletmenettől látványosan eltérő tételmozgások, illetve a gyanús használatra vonatkozó jelek. Látni lehet például a forgalom időbeni dinamikáját, feltűnő lesz, ha az esti zárás előtt látványosan megnő a rögzített vásárlások száma. Az is gyanús lehet az adóhatóságnak, ha a pénztárgép napi nyitása és zárása között eltelt idő kevesebb, mint az átlagos nyitvatartási idő.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Feltűnő lesz, ha jelentősen lecsökken a pénztárgép teljesítménye, ha hosszabb ideig irreálisan alacsony az átlagos vásárlási érték az adott tevékenységhez viszonyítva. Sőt, még az is gyanús lesz a NAV-nak, ha a pénztárgépek óránkénti átlagos bevétele túl alacsony ahhoz, hogy gazdasági racionalitása legyen az alkalmazásuknak.

Ellenőrzésre adhat okot az is, ha túlzottan sok a sztornó számla, a visszáru, az engedmény, vagy sűrűn előfordul áramszünet, illetve gyakran rossz a térerő, s emiatt jelentős a kimaradt tételek száma. Számíthatnak a revizorok megjelenésére azok az üzletek is, amelyeknek a pénztárgépei nem szolgáltatnak adatot vagy be sem jelentkeztek, illetve ha gyakoriak az adatok sértetlenségét bizonyító ellenőrző (hash) kódok hibái.

Könnyebben ki lehet szűrni a jövőben a be nem jelentett telephelyeket úgy, hogy összeveti az adóhatóság a szervizek által bejelentett üzemeltetési helyeket és az adózó által bejelentett telephelyeket. A NAV várakozásai szerint még a feketefoglalkoztatás felderítésében is hatékony eszköz lesz a pénztárgépek összeköttetése az adóhatósággal. Gyanús lesz, ha az egyidejűleg működő pénztárgépek és a 08-as bevalláson szereplő foglalkoztatottak száma között jelentős lesz az eltérés.

 

Címkék:
adozas, NAV, pénztárgép, adóhatóság,