Csúcsgázsit úszott össze idén Gyurta Dániel

Pénzcentrum2012. december 23. 13:01

Több mint 63 millió forintot "úszott össze" az idén Gyurta Dániel, olimpiai bajnok sportolónk. Ennél tizmillió forinttal többel gazdagodott másik világklasszis úszónk, Hosszú Katinka, holott az ötkarikás játékokon a 4. hely volt a legjobb eredménye - írja a Blikk. A magyarországi munkavállalók a január-október közötti időszakban havonta bruttó 219 500 forintot kerestek átlagosan, ez éves szinten összesen 2,6-2,7 millió forintot jelent.

A legfontosabb versenyekre összpontosította az erejét idén Gyurta Dániel, és a fő számára, a 200 méteres mellúszásra helyezte a hangsúlyt, amelyben verhetetlennek bizonyult. Győzelmi sorozatát a debreceni normál medencés Eb-n kezdte, s ezen kívül a vegyes váltóval is szerzett egy harmadik helyet - így 1,625 millió forinttal gazdagodott.

A londoni olimpián világcsúccsal diadalmaskodott kedvenc távján, emellett egy 4., illetve a váltóval egy 5. helyet is szerzett, az eredményekért 58 millió forintos állami jutalmat vehetett át. A decemberi isztambuli rövid pályás vb-n újra megmutatta a nemzetközi mezőnynek, hogy ő a legjobb. Aranyérméért 2,5 millió forintos prémium jár majd neki, és a nemzetközi szövetségtől kap még 5 ezer dollárt (1,1 millió Ft-ot). A világklasszis sportoló összesen 63 millió 225 ezer forintot kasszírozott - számolt be a Blikk.

- Keményen megdolgoztam ezért a pénzért, semmiképpen sem akarom elszórni - mondta Gyurta. - Befektetéseken gondolkodom, de hogy milyen lehetőséget választok, arról egyelőre nem döntöttem.

Nem remekelt az olimpián, mégis összesen 73 millió forintot kasszírozott idén Hosszú Katinka. A legtöbbet a Világkupa hozott a konyhájára, ahol 39 arany-, 8 ezüst- és 6 bronzmedált szerzett. Ezzel megnyerte a sorozatot, amit összesen 37 millió forinttal honorált a nemzetközi szövetség. Ugyan a nyári londoni ötkarikás játékokon nem sikerült felállnia a dobogóra, az elért 4. és 8. helyezésekért 17 millió forint jár neki.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A májusi debreceni Európa-bajnokságon három arany- és egy ezüstérmet gyűjtött, ezért a hatályos kormányrendelet szerint 4 millió 313 ezer forintot kap az illetékes minisztériumtól. A novemberi rövid pályás Eb-n háromszor elsőként, egyszer másodikként csapott célba, ezért összesen 3,75 millió forint illeti meg a hazai és külföldi prémiumokból. A múlt héten rendezett rövid pályás világbajnokságon két arany-, két ezüst- és egy bronzérmet akasztottak a nyakába, amelyeknek köszönhetően további 11,4 millió ütötte a markát. Az egész szezonban tehát 73,463 millió forintot keresett Hosszú Katinka.

- Lesz mire költeni a pénzt, hiszen Budapestre költözöm Bajáról - árulta el Hosszú. - Szeretnék lakást venni valahol a Komjádi uszoda közelében. Nem feltétlenül újra vágyom, régi építésűvel is beérem. Emellett biztosan marad még az összegből, azt tartalékolom a későbbiekre.

Címkék: