700 dolgozót keresnek a magyar nagyvárosban

MTI2012. március 20. 16:09

Hétszáz új munkahelyet teremt 2014 végéig a LuK Savaria Kft. 15 milliárd forint értékű fejlesztése Szombathelyen - erősítette meg Kenyeresné Vörös Rita, a társaság személyügyi vezetője.

A főként kuplungok és lendítőkerekek gyártásával foglalkozó cég, amely a német Schaffer csoport tagja, a jövő év végéig egy 19 ezer négyzetméter alapterületű új csarnokot építtet Szombathelyen az alon.hu értesülése szerint.

Az új gyártócsarnok építése 3,3 milliárd forintba kerül, amelyhez a LuK az Új Széchenyi Terv Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program keretében egymilliárd forintos támogatást nyert el. A beruházás nagyobb részét a csúcstechnológiát képviselő gépek, megmunkáló berendezések beszerzése és telepítése teszi majd ki.

Kenyeresné Vörös Rita elmondta: a LuK Savaria 15 évvel ezelőtt telepedett meg Szombathelyen, jelenleg 1700 embert foglalkoztat, ám a létszámot még az idén 1900 főre emelik, majd 2014 végéig 2400-ra tervezik növelni. Főleg mérnököket, középfokú műszaki képzettséggel rendelkező szakembereket keresnek.

A szakember-utánpótlás érdekében a cég maga is sokat tesz, 200 millió forintos beruházással épített tanműhelyükben fémforgácsoló szakmunkásokat képeznek, nemrég pedig a győri Széchenyi István Egyetemmel kötöttek megállapodást arról, hogy az egyetem hét hallgatója a duális képzés formájában két teljes félévet tölthet el a gyárban, gyakorlati tapasztalatokat szerezve. Ez idő alatt a LuK ösztöndíjjal és szállással is segíti a diákokat.

A LuK 1997-ben kezdte meg termelését szombathelyi üzemében, árbevételük tavaly elérte a 460 millió eurót. Termékeiket a BMW, Audi, Ford, Fiat, Peugeot, Mercedes, Isuzu, Opel és Hyundai autókba építik be.

 

Címkék: