Maximális tandíjak jönnek? 2 hetük marad a felvételizőknek

Népszava2012. január 20. 09:37

Mivel csak január végén ismerhetik meg a felvételizők, hogy pontosan mekkora tandíjat kell fizetniük az egyes szakokon, alig két hetük lesz arra, hogy eldöntsék, hova adják be jelentkezésüket - írja a Népszava. Azt sem tudni, hogy az egyes intézmények egyes szakjain hány támogatott férőhely lesz.

A múlt héten az egyes önköltséges szakokhoz tartozó minimum és maximum összegek kerültek nyilvánosságra, a pontos tandíjakról az egyetemek és a főiskolák január 31.-ig szabadon dönthetnek. Mivel a Magyar Rektori Konferencia korábbi nyilatkozatai szerint az államilag támogatott létszámkeret drasztikus csökkentése súlyos finanszírozási gondokat okozhat az intézményeknél, a lap szerint valószínű, hogy a maximális összegekhez közelítenek majd a költségek.

Műszaki szakokon az alapképzés önköltségi minimuma 350 ezer, maximuma 650 ezer forint, mesterképzésben pedig akár 800 ezer forintot is fizethetnek évente a hallgatók. A 6 éves orvosképzés ára évente minimum 1 millió 900 ezer, maximum 2 millió 700 ezer forint lesz.

Idén szeptembertől mindössze 250 közgazdász és 100 jogász tanulhat állami ösztöndíjas szakon az egész országban. A többségnek tehát alig van esélye bekerülni az ingyenes képzési helyekre. Közgazdasági alapképzésben 350 ezertől 500 ezer forintig, mesterképzésben 450 ezertől 700 ezer forintig, jogászképzésben 300 ezertől 700 ezer forintig állapíthatják meg az éves önköltséget.

Címkék: