Adóváltozások: 2 millió embert hurcol meg jövőre a kormány

Pénzcentrum2011. szeptember 21. 11:32

A Nemzetgazdasági Minisztérium lényegében elismerte: megbukott az egykulcsos adórendszer Magyarországon. A havi bruttó 200 ezer forint alatti jövedelműeknek nem lesz elég a jövő évre a kormány által előírt 5 százalékos béremelés még ahhoz sem, hogy ne csökkenjen a nettó keresetük, így kompenzálni kell a kiesést. A több mint 2 millió érintett magánszemélyt potenciális adócsalónak minősíti a kormány, mivel a bérkiegészítésért az adóhatóság elé hurcolja őket.

Jövőre teljesen megszűnik az 1,27-szeres szorzóval számolt szuperbruttósítás, vagyis már csak a bruttó bér után kell megfizetni az adót. Ez a lépés önmagában minden adózó számára 4,3 százalékos tehercsökkenést jelentene. Ezzel egy időben azonban egy lépésben megszűnik az adójóváírás. Jelenleg havonta 12 100 forint alkalmazotti kedvezményt lehet érvényesíteni havi bruttó 180 ezer forintos jövedelemig teljes összegben, 260 ezer forintig pedig folyamatosan csökkenő mértékben.

A Pénzcentrum.hu-n a múlt pénteken bejelentett közlést követően megjelent elemzésből kiderül: az intézkedéssel mindenki rosszabbul jár, mint az idén, aki bruttó 213 400 forintnál kevesebbet keres, amennyiben nem emelkedik jövőre a fizetése.

A kormány a versenyszférában a jövő évre 5 százalékos béremelést javasol. Ez azt jelenti, hogy azok, akik idén bruttó 202 ezer forintot keresnek, azok 5 százalékos béremelés mellett már nem veszítenek a jövedelmükből. Az 5 százalékos béremelés azonban csak az ebbe a jövedelmi sávba tartozóknál oldja meg, hogy ne csökkenjen a nettó fizetés.

Az első hírek arról szóltak, hogy a havi bruttó 202 ezer forintnál többet keresőknek meghatározatlan mértékű átmeneti hozzájárulást kell fizetniük. Erre a kormány indoklása szerint azért van szükség, mert az alacsonyabb keresetűeknél kompenzálni kell a nettó bérek csökkenését, és ehhez "biztosítani kell a bevételi erőforrásokat". A többletadó mindaddig fennmarad, amíg az egykulcsos adó bevezetése bárkinek is jövedelemkiesést okoz.

Este 6 órakor Szijjártó Péter, miniszterelnöki szóvivő újságírók előtt közölte: azok esetében, akiknek havi bruttó 202 ezer forint feletti a jövedelmük, a szuperbruttósítás kivezetése két lépésben - 2012-ben, majd 2013-ban - történik meg. Ez azt jelenti, hogy esetükben jövőre az eredeti terveknek megfelelően a bruttó bér 1,135-szöröse után kellene adózni.

Kompenzáció a kiskeresetűeknek, de bukják a zsebbe kapott hálapénzt, borravalót

A kormány elismerte, hogy "a béremeléseket követően is lehetnek olyan munkavállalók, akik rövidtávon nettó keresetcsökkenést szenvednek el az adórendszer átalakítása miatt". A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint ezért létrehoz egy olyan célzott kompenzációs rendszert, amely azokat a munkavállalókat segítené, akik ténylegesen alacsony jövedelemmel rendelkeznek, és nem kapnak "jövedelemkiegészítést" a fekete- és szürkegazdaságból.

Az érintett munkavállalóknak a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) felé kell igazolniuk a pozícióromlást, valamint nyilatkozni arról, hogy nincsen egyéb, be nem vallott, vagy nem megfelelően bevallott jövedelmük. Ezt követően a NAV juttatja számukra a kompenzációt. A kompenzáció végső összege az éves jövedelem alapján lesz meghatározva, de a munkavállalók előlegben részesülhetnek - áll a közleményben.

A kormány potenciális adócsalónak tekinti a kiskeresetűeket - hangsúlyozta kérdésünkre Angyal József okleveles adószakértő. Több mint 2 millió magánszemély van, akinek a bruttó fizetése kevesebb, mint havi 200 ezer forint.

Mit is vár a kormány? Egyrészt nyilatkozni kell arról, hogy az érintett magánszemélynek nincs be nem vallott jövedelme. Vagyis nem kapott például hálapénzt, borravalót, nem korrepetál, nem takarít, nem bébiszitterkedik zsebbe kapott pénzekért. Börtönbüntetéssel játszik az az adózó, aki letagadja az adózatlan jövedelmet.

Másrészt azt is ki kell jelenteni, hogy minden jövedelemmel megfelelő módon számolt el az adózó. Angyal József tapasztalatai szerint az adóhatóság nem egy esetben felülírja a jogszabályokat, már hatályon kívül helyezett rendelkezések szerint ítéli meg, hogy az adózó helyesen vallotta-e be a jövedelmét, vagy sem. Jó példa erre a Pénzcentrum.hu által korábban bemutatott internetes ingóértékesítésre vonatkozó adószabályok sajátos értelmezése.

KATTINTS! Rászáll a hatóság az interneten kereskedőkre: tetemes adót állapít meg

Többkulcsos lesz az adótábla, ha így nevezik, ha nem

A kormány elismerte, hogy az adójóváírást csak többkulcsos adóztatás mellett lehet kivezetni - szögezte le Angyal József. A mostani javaslat viszont nemhogy egyszerűsítené a rendszert, hanem tovább bonyolítja azt. Az, hogy a bruttó 202 ezer forint fölötti jövedelmek esetén csak a felére csökkenne a szuperbruttósítás valójában azt jelenti, hogy az ez alatti jövedelmekre 16 százalékos, az e fölöttiekre pedig 20,32 százalékos lesz az adókulcs.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Angyal József továbbra is úgy véli, hogy a Pénzcentrum.hu-n korábban bemutatott, négykulcsos adótáblával könnyedén, veszteségek nélkül, egy lépésben ki lehetne vezetni az - egyébként a rendszert valóban torzító - adójóváírást és a szuperbruttósítást is.

KATTINTS! Innen lehetne pénz a béremelésekre

Az adószakértő felhívja a figyelmet arra, hogy a kormány által előirányzott 5 százalékos béremelés csak a versenyszférára vonatkozik, a köztiszviselői, közalkalmazotti illetmények jövőre sem emelkednek. Ebben a szférában az idők végezetéig fenn lehet tartani a kompenzációs rendszert, ha nem emelkednek az illetmények. Ekkor viszont nem lehet tudni, hogy a havi bruttó 202 ezer forint fölötti jövedelmekre kivetett pluszhozzájárulást mikor vezetik ki a rendszerből.

Szijjártó Péter a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában ezzel szemben azt mondta: "Az emberek szempontjából ez egy egyszerű adórendszer. Az, hogy az állam meg tudja oldani azt, hogy egyébként kompenzál is, ahhoz semmiféle plusz bürokráciára nincs szükség. Egy komplex, de logikus és egyszerű megoldást fog alkalmazni a nemzetgazdasági miniszter."

Lenyeleti a kormány az emberekkel a járulékemelést?

A kormány "első lépésben bérpolitikai eszközeit felhasználva javaslatot fog tenni a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsnál (NGTT) a minimálbér 92 000 forintra, valamint a garantált bérminimum 108 000 forintra történő emelésére" - áll az NGM közleményében.

Mint azt korábban a Pénzcentrum.hu megírta: bruttó 93 ezer forintra kellene emelni a minimálbért ahhoz, hogy ugyanúgy nettó 60 ezer forint körüli összeg maradjon belőle, mint az idén. A kormány által javasolt bruttó 92 ezer forint csak arra elegendő, hogy az adójóváírás kivezetése miatti keresetcsökkenést ellensúlyozza. Azt viszont már nem, hogy a korábbi bejelentés szerint a jelenlegi 7,5 százalékról 8,5 százalékra emelkedik a munkavállalókat terhelő egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulék mértéke.

Az NGM közleménye szerint a kormány az egészségügy finanszírozási oldalának rendbetételéért javasolja a munkavállalókat terhelő egészségbiztosítási járulék 1 százalékponttal történő megemelését. Azt a kérdést, hogy ezt a járulékemelést be kell-e vonni az adórendszer átalakítása miatti kompenzációba - és ha igen, milyen mértékben - a kormány a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács egyeztetésein kívánja megvitatni.

 

Címkék:
közalkalmazotti bérek,