Pályakezdő-esélyek: megmérettetés az állásinterjún

Pénzcentrum2011. július 22. 16:05

Egy jó önéletrajz csak az első lépés egy állás megszerzéséhez. A legnehezebb helyzetben talán a pályakezdők vannak, hiszen nemcsak a munkatapasztalatuk kevés, hanem önmaguk menedzselésében sem szereztek eddig sok gyakorlatot. Hogyan adják el magukat mégis sikeresen egy interjún?

Merre induljak?

Tényleg nehéz pályakezdőként eligazodni a munkakeresés világában, amikor a csapból is az "önismeret" és az "önmenedzselés" szavak folynak. Persze nem kérdés, hogy az érvényesüléshez szükség van ezekre, azonban sokszor a "hogyan" nem teljesen egyértelmű az érintetteknek. A szerencsésebbek már egészen fiatalon határozott elképzelésekkel rendelkeznek arról: mit szeretnének tanulni, és később milyen területen helyezkednének el. Ha azonban valaki nem tudja pontosan, milyen irányba induljon, külső segítségre is szüksége lehet egy szülő, egy tanár, egy pálya- vagy egy karriertanácsadó személyében. A velük folytatott beszélgetések sok kudarctól kímélhetik meg a pályakezdőket, ha saját céljaikat meghatározva eleve csak olyan állásokra jelentkeznek, amelyeket testhezállónak találnak. Ha már megvan a jó önéletrajz, akkor jöhet az interjú is...

Bevetésen

Interjú-szituációban a legfontosabb talán a határozott fellépés és az önbizalom. Ezek már az első pillanatokban, egy kézfogásból vagy egy bemutatkozásból is kiderülhetnek. A jó benyomáshoz elég, ha az interjúztató érzi: a pályázó nem fél a megmérettetéstől, tudja, hogy mit szeretne elérni. A határokat persze ilyenkor sem szerencsés átlépni, így mindenképp kerülni kell a fellengzősség látszatát. Kevesebb eséllyel indul az álláskereső, ha leendő munkaadója látja rajta, hogy nem bízik saját magában. Fontos tehát a határozottság, a nyitottság, a pozitív hozzáállás és kisugárzás, a mosolygás és a szemkontaktus az interjúztatóval. Feltétlenül érdemes a mimikára, a testtartásra is nagy hangsúlyt fektetni, hiszen a rossz testbeszéd, a nyugtalan testhelyzet könnyedén leronthatja az elhelyezkedési esélyeket. Fontos továbbá a megnyerő külső, így a megfelelő öltözködés az állásinterjún, amellyel például a túlzottan fiatal, tapasztalatlan álláskereső is komolyabb jelentkezőnek tűnhet.

Munkatapasztalat helyett

Munkatapasztalat nélkül is lehet megnyerő egy pályakezdő az állásinterjún. A szakmai felkészültséget a tanultakon túl már egy néhány hónapos nyári gyakorlat is megalapozhatja. Fontos, hogy a pályázó néhány mondatban össze tudja foglalni szakmai képzettségét, esetleg ki tudja egészíteni egy-két mondattal az önéletrajzát. Egy felvételi beszélgetésen sokat számít a tájékozottság is, azaz érdemes alaposan felkészülni a pozíciót meghirdető cégből. Az interneten szinte minden vállalat bemutatkozása, profilja megtalálható, emellett a pályakezdők segítségére lehetnek a karrierkiadványok és az állásportálok is az információgyűjtésben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Címkék: