Adóhatóság: egymilliós bírsággal fizet a trükközésért

MTI2011. július 15. 16:45

Megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által személykocsik beszerzésére kiírt tendert, és egymillió forintra bírságolta az adóhatóságot - derül ki a Közbeszerzések Tanácsa honlapján közzétett határozatból.

A NAV azt követően kezdeményezett közbeszerzést, miután az idén áprilisban a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság igazolta, hogy a központosított beszerzés keretében nincsenek olyan autók, amilyenekre a hatóság igényt tart. A felhívásban 100 személyautó szerepelt, amelyekből 20 középkategóriás, 70 felső-középkategóriás, további 10 darab pedig jobb felszereltségű felső-középkategóriás volt. A végső darabszám minden kategóriában 20 százalékkal több vagy kevesebb is lehetett volna.

Az ajánlati dokumentációt 18 cég vásárolta meg, végül azonban csak egy, a Schiller Autóház Kft. adott be ajánlatot, és meg is nyerte a pályázatot. Mindhárom kategóriában Opelt ajánlott. A tendert előbb a Porsche Hungária Kft., majd a Renault Hungária Kft. is megtámadta a KDB előtt azzal az indokkal, hogy a felhívás determinált volt, így a legtöbb ajánlattevő kiesett a versenyből.

Példaként hozták fel, hogy az autó hosszának 4 méter 49 centiméter és 4 méter 52 centiméter közé kellett esnie. A motorokra pedig olyan ajánlatot - Euro 3 és Euro 4 - is be kellett adni, amelyek már nem helyezhetők forgalomba Magyarországon.

A döntőbizottság indoklásában hangsúlyozta, hogy a verseny nem korlátozható a műszaki tartalom túlzott meghatározásával. Ebben az esetben a műszaki meghatározottság úgy értékelődik, hogy felülírja az ajánlati árat. A KDB a jogsértések miatt az ajánlati felhívástól az eredményhirdetésig megsemmisítette a tendert.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Emellett 1 millió forintos bírságot is meg kell fizetnie az adóhatóságnak. A KDB ritkán szab ki bírságot, amennyiben a jogsértés - egy új eljárással - reparálható, a 320 millió forintos érték miatt ezúttal azonban ezt a szankciót is alkalmazták.

Címkék: