Pénzcentrum/MTI • 2011. június 30. 13:02
Július 1-jén tartják a köztisztviselők és kormánytisztviselők napját, emiatt a legtöbb hivatal zárva tart. A 0-24 órás folyamatos ellátásra nem kötelezett egészségügyi dolgozókat foglalkoztató szolgáltatók, például a rendelőintézetek nem lesznek nyitva.
A köztisztviselők napját 1997-ben tartották meg először, és 2001-től munkaszüneti nap, az egyes hivatalok saját maguk dönthettek arról, hogy részleges vagy teljes munkaszünetet, illetve ügyeletet tartanak-e. 2011. június 20-án döntött úgy az Országgyűlés, hogy július 1-jét a köztisztviselőkéhez hasonlóan a kormánytisztviselők napjává is nyilvánítja.
A NAV tájékoztatása szerint annak ellenére, hogy a péntek a közigazgatási szerveknél munkaszüneti nap, a NAV ügyfélszolgálatai a szokásos munkarendben dolgoznak. Az adózók minden fővárosi és vidéki ügyfélszolgálaton intézhetik ügyeiket, és hívható lesz az Általános Tájékoztató- illetve Ügyintéző Contact Center és a 06-40-FINÁNC szám is.
A rendelőket kerüld el!
Az egészségügyért felelős államtitkárság kezdeményezésére július elseje Semmelweis-nap és munkaszüneti nap lett az ágazatban dolgozóknak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ez azt jelenti, hogy a 0-24 órás folyamatos ellátásra nem kötelezett egészségügyi dolgozókat foglalkoztató szolgáltatók, például a rendelőintézetek nem lesznek nyitva. A fekvőbeteg-gyógyintézetekben vagy az Országos Mentőszolgálatnál az alkalmazottak a munkaszüneti napokra irányadó munkarend szerint dolgoznak.
Az államtitkárság közleménye szerint az egyéni és társas vállalkozókra, valamint a közforgalmú gyógyszertárat személyi jog alapján működtető gyógyszerészekre a munkaszüneti nap nem érvényes.