Magyar luxusnyugdíjas: csak mese a havi 240 ezer?

Pénzcentrum2011. március 31. 11:32

Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) elnöke szerint megromlott egészségű kommandós, vagy vadászpilóta az, aki 35 évesen nyugdíjba megy, a többszázezer forintos nyugdíj pedig ritka, mint a fehér holló.

Kónya Péter, az FRDÉSZ elnöke a Független Hírügynökségnek azt mondta: már az is kirívó eset, ha rendvédelmi dolgozó 35 évesen nyugállományba vonul. Ilyen előfordul megromlott egészségű vadászpilótáknál, vagy kommandósoknál. 40 éves kor felett már több a szolgálati nyugdíjba vonuló, náluk ugyanis már elképzelhető, hogy megvan a 25 év szolgálati viszonyuk, de általában ők is a megromlott egészségük miatt vonulnak nyugállományba, vagy mert megszűnik az álláshelyük. A többszázezer forintos nyugdíj rendkívül ritka, ráadásul a végrehajtó állomány legnagyobb része nettó százezer forint körül keres, náluk elképzelhetetlen, hogy ennyi nyugdíjat kapjanak.

Mint arról korábban beszámoltunk, legfiatalabban az az 1977-es születésű "ismeretlen katona" ment nyugdíjba, aki 2009-ben 32 évesen, főhadnagyként havi 222 ezer forintért választotta a pihenést. Azóta emelkedett az ellátása, jelenleg körülbelül havi 240 ezer forintot kap

A fegyveres és rendvédelmi dolgozók érdekvédelmi szövetségei, szakszervezetei április 9-től hivatásuk és szerzett jogaik védelmében tartanak demonstrációsorozatot, amelyet addig folytatnak, amíg a szervezetek vezetői meg nem állapodnak a kormánnyal. Az elvárásuk az, hogy az állam ne csorbítsa szerzett jogaikat és juttatásaikat. A szolgálati nyugdíjrendszer megváltoztatásáról is készek tárgyalni, de a változtatások álláspontjuk szerint csak az állomány jövőben belépő tagjaira vonatkozhatnak - mondta a szövetség elnöke.

A Széll Kálmán-tervben meghirdetett célok alapján a szaktárca életpálya-modellt dolgoz ki annak érdekében, hogy a rendészeti szervek tagjai 40 éves koruk után is az adott szerv állományának tagjaiként láthassák el feladataikat. A kormány szerint ugyanis elfogadhatatlan, hogy erejük teljében lévő 35-40 éves fiatalemberek nyugdíjasként hagyhassák el a rendészeti pályát.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

 

Címkék: