Egymillió munkavállaló jár rosszul az új szja-rendszeren

Pénzcentrum2011. február 21. 09:02

Akár egymillió munkavállaló járhat rosszul a nemrég életbe lépett egykulcsos adórendszer következtében a Napi Gazdaság becslése szerint. A kedvezményeket, valamint a felső kulcs megszüntetését a bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet kereső gyermektelen munkavállalók finanszírozzák.

Pontos adatokkal csak a 2012-ben elkészülő 2011-es adóbevallásokból lehet majd megtudni, azonban annyi bizonyos, hogy évente körülbelül 4,4 millióan készítik el adóbevallásukat az önfoglakoztatókat is beleértve. A 4,4 millió emberből mintegy 3,74 millióan keresnek kevesebbet mint 250 ezer forint és négymillió ember fizetése nem haladja meg a 333 ezer forintot.

 


Potenciálisan tehát közel négy millióan vannak azok, akik bukhatnak az adójóváíráson, azonban közülük a gyerekeseket kárpótolja az adókedvezmény, így őket, valamint a nyugdíjasokat illetve a munkanélkülieket kiszűrve a listából kiderül, hogy akár több mint egymillió főt is negatívan érinthet a adórendszer változása.

 

Címkék: