Ez várja a friss diplomásokat az álláspiacon

Pénzcentrum/InfoRádió2010. október 21. 15:02

Munkakörülményeiket jónak tartják, fizetésükkel és karrierlehetőségeikkel azonban elégedetlenek a friss diplomások - derül ki az egyetemek, főiskolák által készített pályakövetési felmérésekből. Egyelőre nehezebben találnak állást a bolognai rendszerben végzett hallgatók a hagyományos, ötéves képzésben résztvevőknél - mondta el az Inforádiónak az Horváth Tamás, az Educatio Kft. felsőoktatási igazgatója.

Óriási a különbség a képzési területek között abból a szempontból, kinek milyen lehetősége van állást találni diploma után - közölte az Educatio Kft. felsőoktatási igazgatója.

A bölcsészek és a társadalomtudományi karokon végzettek közül kevesebben mondták azt, hogy a szakmájukban tudtak elhelyezkedni. Persze kérdés, mit jelent ez a szakma, hiszen mindkettő elég széles terület - tette hozzá. Ezzel szemben például a jogászoknál és a mérnököknél jóval nagyobb azok aránya, akik a szakterületüknek megfelelő állást találtak - mondta Horváth Tamás.

A bolognai rendszerben, hároméves alapképzés után végzők első csoportja tavaly került ki a felsőoktatási intézményekből. Így még korai lenne megítélni az elhelyezkedési esélyeiket. A most nyilvánosságra hozott pályakövetési adatokból azonban látszik, hogy a munkaerőpiac egyelőre nehezebben ismeri el ezeket a diplomákat, ezért a bolognai rendszert választók lassabban találnak állást, mint a hagyományos képzésben végzettek.

A friss diplomások körében tapasztalható munkanélküliség viszont szinte elhanyagolható mértékű, csupán néhány százalékra tehető. Horváth Tamás szerint ez is inkább átmeneti állapot lehet, mint tartós állástalanság.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az igazgató elmondta azt is, hogy a legutóbb végzettek alapvetően elégedettek a munkaerő-piaci helyzetükkel. Két területen azonban ez kevésbé jellemző. Az egyik a jövedelem, a másik pedig a karrierlehetőségek.

 

Címkék: