Figyelem! A legutolsó fontos infók a vagyonadóról

Pénzcentrum2010. augusztus 27. 13:02

Az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény 2010. augusztus 16-án hatályát vesztette. A törvény megszűnésével összefüggésben átmeneti rendelkezés írja elő, hogy az adóköteles vagyontárgyak - így a légi járművek, vízi járművek, nagy teljesítményű személygépkocsik - után a 2010. évre bevallott adó, a "vagyonadó" második részletét az adózónak nem kell megfizetnie.

Az állami adóhatóság a 2010. évre bevallott, a folyószámlán előírt, adó 2010. szeptember 30-án esedékes második részletét hivatalból ellentételezi (törli). Az ellentételezés már elkezdődött, jelenleg folyamatban van. Az ellentételezés megtörténtét követően az esetlegesen fennálló túlfizetés(eke)t az állami adóhatóság hivatalból nem utalja ki, és nem vezeti át más adónemen fennálló tartozásra, ezt az adózónak kell kérnie az "Átvezetési és kiutalási kérelem a folyószámlán mutatkozó túlfizetéshez" elnevezésű, 1017-es számú nyomtatvány benyújtásával. Ha az adózó az általa 2010. évre bevallott adó felénél többet fizetett meg, akkor a megfizetett adónak és a bevallott adó felének a különbözetét - elévülési időn belül - 1017-es nyomtatvány benyújtásával visszaigényelheti, vagy kérheti más adónemre történő átvezetését. Az állami adóhatóság a túlfizetett adót 30 napon belül utalja ki azzal, hogy a kiutalás időpontjában fennálló köztartozások erejéig azt visszatartja.

A 2010. évre bevallott adó első részletét nem lehet visszaigényelni, illetve ha azt az adózó még nem fizette meg, azt meg kell fizetni.

Az adózóknak tehát nem kell a 1042 számú bevallásukat önellenőrzés keretében helyesbíteni, mivel az adó második félévre eső részét az állami adóhatóság automatikusan ellentételezi a folyószámlán.

A 1042 számú bevallást csak abban az esetben szükséges önellenőrizni, ha az adózó a 2010. augusztus 16-át megelőző időszakban hatályos rendelkezések figyelembevételével hibásan állapította meg az adókötelezettségét. A 1042 számú bevallás pótlása esetén az adót szintén a hatályát vesztett törvény 2010. augusztus 16-a előtt irányadó szabályai szerint kell bevallani azzal, hogy a bevallásban a teljes adóévre vonatkozóan megállapított adónak csak az első félévre jutó részét, azaz a felét kell megfizetni. Például, ha a pótolt 1042 számú bevallásban az adózó 100 ezer forint adókötelezettséget állapít meg és vall be, akkor is csak 50 ezer forintot kell megfizetnie - közölte az APEH.

Címkék:
vagyonadó,