Hárommilliárdos keret az országgyűlési képviselők cseréjére

Pénzcentrum2010. május 17. 10:02

Hárommilliárd forint került elkülönítésre idén a mandátumot nem szerző képviselők és apparátusuk illetményére illetve végkielégítésére, valamint az egyéb kiadásokra - írja a Napi Gazdaság.

A múlt pénteken megalakult Országgyűlésbe összesen 189 korábbi honatyát nem választottak újra a választópolgárok, ők hathavi tiszteletdíjra jogosultak, melyet kérésre egy összegben is megkaphatnak.


A fejenként átlagosan 2,5 millió forint az egy hónapra járó 231,9 ezer forintos képviselői alapilletményből, valamint a volt honatyák bizottsági pótdíjaiból áll. A bizottsági elnököknek az alapdíj 120%-a, a bizottsági alelnököknek 100%-a, a tagoknak pedig 70%-a jár, második bizottsági tagságért az alapilletmény további 25%-át tehetik zsebre a képviselők.

A képviselői fizetéseken túl az Országgyűlésben dolgozók lecserélése is pénzbe kerül az Országgyűlés Hivatalának (OH), valamint a képviselői irodák felújítása és egyéb dologi kiadások is százmilliókra rúghatnak.

Az idei ciklusváltás a négy évvel ezelőtti 1,5 milliárd forintnál jelentősen többe kerülhet, mellyel már a tervezés során kalkuláltak az OH-nál. Akkor még csupán 2,1 milliárd forintot különítettek el összesen 114 képviselő távozására, idén ez az összeg 900 millió forinttal magasabb.

Címkék: