Újabb százmilliós adócsalásra derült fény

Pénzcentrum2010. május 6. 11:02

A Vám- és Pénzügyőrség Dél- dunántúli Regionális Nyomozó Hivatala adócsalás bűntette elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy baranyai cég vezetői ellen, akik a gyanú szerint 100 millió forint feletti összeggel károsították meg az állami költségvetést.

A társaságot 2008 nyarán - minden bizonnyal adóelkerülés céljával - hozták létre olyan személyek, akik a nyomozóhatóság számára korábbról ismertek voltak hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése révén. A gazdasági társaság a megalakulását követően több dél- dunántúli vállalkozás részére állított ki számlákat építőipari jellegű munkákról. A bevételeit terhelő adófizetési kötelezettségének azonban nem tett eleget, ily módon közel 120 millió forint adóhiány keletkezett az állami költségvetésben.

A nyomozóhivatal egy időben hat helyszínen végzett házkutatást és lefoglalást, amelyek eredményeképpen a bűncselekmény bizonyítására alkalmas okmányok kerültek elő. A bizonyítékok értékelésével felvetődött a gyanúja annak, hogy a gazdasági események nem valósultak meg, vagyis az "állítólagos" munkákat megrendelő cégek nem létező gazdasági eseményekről kiállított hamis számlákkal csökkentették az egyéb (legális) bevételeikből fizetendő áfát. E körülmény bizonyítása a nyomozás további feladata.

A vámnyomozók az érintett cég vezetőit a gyanúsítottként hallgatták ki, akik a bűncselekmények elkövetését elismerték, ezért őrizetbe vételükre nem került sor. Valószínűsíthető, hogy az eljárás során a gyanúsítottak köre tovább fog bővülni - tájékoztatott a VPOP.

Címkék: