Ez hihetetlen! Újabb bombariadó az APEH-nél

Pénzcentrum2010. április 28. 14:00

Ma kora délután ismét bombariadó volt az APEH Haller utcai épületében. A kiérkező rendőrök az épületet kiürítették, mintegy ezer dolgozónak kellett elhagynia íróasztalát.

Ma délelőtt 11 óra 49 perckor egy ismeretlen betelefonáló értesítette a tűzoltóságot, hogy bomba van az APEH Haller utcai épületében - tájékoztatta a Pénzcentrumot a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya. Az épület kiürítették, az átvizsgálás jelenleg is tart, nagyjából ezer hivatali dolgozónak kellett otthagynia a munkáját. Az alkalmazottak hazamehettek, mivel a létesítmény ellenőrzése nagyjából négy óráig tart.

Börtönbüntetést is kaphat a betelefonáló
A bombariadók betelefonálói a büntető törvénykönyv szerint közveszéllyel fenyegetnek, és alapesetben vétséget követnek el, mely két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Amennyiben a bűncselekményt radioaktív anyaggal fenyegetve követik el, az már bűntettnek minősül, és a bíró akár három éves börtönbüntetést is kiszabhat az elkövetőre.

Ha a közveszéllyel fenyegetés a köznyugalmat súlyosan megzavarta, akkor az enyhébb esetben legfeljebb három, radioaktív anyaggal való fenyegetés esetén pedig akár öt év börtön is várhat az elkövetőre.

Az ügyfélszolgálat munkáját jelentősen nem zavarta meg a mai bombariadó, mivel keddenként csak déli 12 óráig van nyitva az épületben lévő ügyféliroda. A bejelentkezett illetve behívott adózók időpontját azonban el kell halasztani.

Az ügyféliroda nyitvatartásáról a következő táblázatban lehet tájékozódni:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Bakonyi Ágnes az APEH szóvivője a múlt heti bombariadó után kérdésünkre elmondta, hogy korábban nagyjából kéthavi rendszerességűek voltak a bombariadók a dél-pesti irodában.

Címkék: