Adórendőrséget állít fel az új kormány

MTI2010. április 27. 08:32

Az új kormány az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), valamint a vám- és pénzügyőrség összevonásával három egységből álló szervezetet hozna létre, amelynek harmadik egysége az adórendőrség lenne - írja a Magyar Nemzet.

A lap információi szerint az új hatóság munkát adna az APEH 15 ezer, valamint a vám- és pénzügyőrség hétezer alkalmazottjának is. Az adórendőrséget a rendvédelmi szerveknél dolgozókból töltenék fel. Az elképzelés legfontosabb eleme a közterhekkel kapcsolatos bűncselekményekben nyomozó adórendőrség lenne.

A Magyar Nemzet emlékeztet arra, hogy az Orbán-kormány idején már működött ilyen intézmény APEH Bűnügyi Igazgatóság néven. Annak idején az igazgatóság évente kétezer vádemelési indítványt nyújtott be az ügyészségnek.

A szervezet akkor alkotmányellenesen működött, írja a Magyar Nemzet, mert az adórendőrség felállításáról szóló törvényt kétharmados többséggel kellett volna megalkotni. A lap megjegyzi: "ez - a választások eredményét ismerve - most nem lehet probléma".

A Magyar Nemzet kérdésére adott válaszában indokoltnak nevezte egy adórendőrség felállítását Vámosi-Nagy Szabolcs az APEH korábbi elnökhelyettese. A szakértő szerint az is pozitív változást hozhatna, ha a jövőben nem csupán az adóhivatal adna munkát nyomozó hatóságoknak, hanem az APEH is sűrűbben kapna tippeket a nyomozóktól.

Címkék: