Washingtoni nyomozás Volánbusz ügyben

Pénzcentrum2010. március 25. 09:47

Az amerikai igazságügyi minisztérium keresetet nyújtott a német Daimler autógyárral szemben, korrupció vádjával, melyben magyar kormánytisztviselők is érintettek lehetnek. Itthon a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vizsgálódik - írja a Népszabadság.

A kereset szerint 2005-ben akár 333 ezer eurót (mai áron 88 millió forint) is kereshettek egyes kormánytisztviselők a Volánbusz járműbeszerzésén. Bár a szövegben nem szerepel explicite, hogy magyar illetékesek át is vették a pénzt, azonban az igen, hogy az EvoBus Austria nevű osztrák cég ilyen összeget helyezett el számukra egy amerikai bejegyzésű vállalatnál.

Megemlítik az EvoBus Hungária Kft.-t is, mivel rajtuk keresztül került a Volánbuszhoz a 32 járműből 17.

Nem tud 2005-ös buszbeszerzései kapcsán politikusok érintettségéről a Volánbusz Zrt. A társaság közleménye szerint ők a Magyar Nemzet hirdetésében olvastak arról, hogy az EvoBus Hungaria Kft. egy csomagban értékesítene 32 használt autóbuszt, melyeket 30 százalék előleg befizetése után lehetett átvenni.

A szerződés szerint a társaság a meghirdetett értékesítési árak mellett 15 százalék előleget fizetett ki, a beszerzés teljes értéke 2,935 millió euró volt.

A magyar hatóságokhoz az ügy kapcsán még semmilyen megkeresés vagy bejelentés nem érkezett, de a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója vizsgálatot indított.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A keresetben egyébként részletesen leírják a korrupció minden lépését, mely szerint a kenőpénzek lehívására a megvesztegetettek számára hozzáférhető bankszámlákat hoztak létre; a gyakorlatot állítólag a Daimler értékesítési üzletágának csúcsmenedzserei felügyelték.

Külföldi hírügynökségek szerint a Daimler készen áll arra, hogy 185 millió dolláros büntetéssel kiegyezzen az amerikaiakkal.

Címkék: