12 millió dolláros bírság az áruházláncnak nemi diszkriminációért!

Pénzcentrum2010. március 3. 18:02

Az amerikai Wal-Mart áruházláncra 12 millió dolláros bírságot szabtak ki hétfőn, továbbá meg kell változtatnia felvételi eljárását, ami korábban diszkriminatívnak bizonyult.

Az ügy lezárása már kilenc éve várat magára, amikor is azzal a váddal illeték a Wal-Martot, hogy londoni regionális elosztó központjába szándékosan nem vesz fel nőket, vagyis nemi diszkriminációt alkalmaz - írja a Time magazin.

Az Egyesült Államokban törvények védenek nőt-férfit egyaránt a munkahelyi diszkriminációtól, vagy egyéb munkahelyi törvénysértéstől, melynek betartásáért, illetve a peres ügyekben való képviseletért 1965-ben létrehozták a Munkahelyi Esélyegyenlőségi Bizottságot (EEOC).

Az EEOC nyújtotta be 2001-ben a Wal-Mart ellen is keresetét, azt állítva, hogy szinte kizárólag 18-25 év közötti férfiakat vettek fel, a női pályázóknak pedig azt mondták, a pozíció nem alkalmas számukra.

A Wal-Mart tagadta a vádakat, hétfőn mégis egyezség született a bizottság és az áruház lánc között, méghozzá az 1998 és 2005 között a londoni központba pályázó, azonban alaptalanul elutasított női munkavállalók kártalanítására.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A 12 millió dollárból egyelőre még nem határozták meg, hogy hányan részesednek majd, illetve hogy hányan kapnak kártalanítást, hányan pedig ezen felül, visszamenőleges fizetést.

A bírságon felül további 250 ezer dollárjába kerül az áruházláncnak a tárgyalással járó költségek megtérítése, továbbá vállalnia kell, hogy a londoni logisztikai központban az első ötven állást, amit meghirdetnek, valamint egy fix százalékát a nyitott pozícióknak szintén nőkkel fogja feltölteni.

Címkék: