Ígéretcsomagot kaptak a nyugdíjasok Mesterházytól

Pénzcentrum2010. január 31. 17:32

Mesterházy Attila 75 ezer forintos kegyeleti járandóságot, a nyugdíjkorrekciós program és az utazási kedvezményrendszer folytatását, valamint a méltányossági nyugdíjkassza bővítését ígérte a vasárnapi Nyugdíjas szolidaritás névre keresztelt rendezvényen - írja az Index.hu.

A rendezvényen a rossz idő ellenére 600-800 idős ember tisztelte meg azzal a szocialista miniszerelnök-jelöltet, hogy végighallgatta a nyugdíjasoknak szóló programjáról szóló előadását. A rendezvényen egyébként Nyugdíjkatasztrófa feliratú szórólapot osztogattak, amelyen "a Fidesz drasztikus nyugdíjcsökkentésre készül!" szöveg hatalmas narancssárga betűkkel virított.

Mesterházy elmondta, hogy a pártja legfontosabb választási ígérete, hogy folytatja a kedvezőtlen feltételekkel nyugdíjazottak kompenzációjára kidolgozott nyugdíjkorrekciós programot azok körében, akik eddig kimaradtak belőle.

Ezen kívül évente megduplázná a legrosszabb helyzetben élők számára nyújtott méltányossági nyugdíjkassza összegét, megtartaná a 65 év felettiek ingyenes utazási kedvezményét és egyszeri 75 ezer forintos kegyeleti járandóságot adna azoknak az átlagnál kevesebbet kereső nyugdíjasoknak, aki megözvegyülnek.

A tervek között szerepel a Büntető törvénykönyv módosítása is, amely szigorúbban büntetné az idősek ellen elkövetett bűncselekményeket. Több üdülési csekket is ígért a nyugdíjasoknak és támogatná képzéseiket, amelyek között az idősek internetes oktatását emelte ki.

Címkék: