Gyászoló kollégák! Munkavégzés közben érte utol a halál

Pénzcentrum2009. november 18. 13:02

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség közzétette a munkabalesetekre, ezen belül a halálos munkabalesetekre vonatkozó összesített statisztikáit. Az év első kilenc hónapjában Magyarországon 12 599 munkabaleset történt, melyek közül 81 végződött halálesettel.

Munkabalesetnek minősül az a baleset, amely a munkavállalót szervezett munkavégzés során vagy azzal összefüggésben éri, annak helyétől és időpontjától és a munkavállaló (sérült) közrehatásának mértékétől függetlenül.

Súlyos az a munkabalesetnek minősül, amely:
• a sérült halálát (halálos munkabaleset az a baleset is, amelynek bekövetkezésétől számított 1 éven belül a sérült orvosi szakvélemény szerint a balesettel összefüggésben életét vesztette), magzata vagy újszülöttje halálát, önálló életvezetését gátló maradandó károsodását;
• valamely érzékszerv (vagy érzékelő-képesség) és a reprodukciós képesség elvesztését, illetve jelentős mértékű károsodását okozta;
• orvosi vélemény szerint életveszélyes sérülést, egészségkárosodást;
• súlyos csonkulást, hüvelykujj vagy kéz, láb két vagy több ujja nagyobb részének elvesztését (továbbá ennél súlyosabb esetek);
• beszélőképesség elvesztését vagy feltűnő eltorzulást, bénulást, illetőleg elmezavart okozott.

Csonkolásos munkabaleset az a munkabaleset, amely bármely ujj első percének az elvesztését eredményezi, továbbá az ennél súlyosabb esetek.

A statisztika csak az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség hatáskörébe tartozó adatokat tartalmazza. A munkabaleseti adatok a 3 napot meghaladó keresőképtelenséget, illetve a halált okozó munkabaleseteket tartalmazzák.

Címkék:
elmezavar,