Vonulj nyugdíjba: tíz évet is fiatalodhatsz!

Pénzcentrum2009. november 10. 13:32

A fizikai betegségek tünetei, a stressz és a túlhajszoltság hatásai egy pillanat alatt elmúlnak, amikor az ember nyugdíjba vonul, a jótékony hatások pedig akár tíz éven át is fennmaradnak.

Ezúttal nem brit, hanem svéd és francia tudósok álltak elő nem mindennapi kutatásaik eredményeivel. A tanulmány szerint - melyhez 14 éven keresztül gyűjtötték az adatokat a szakemberek - a jótékony hatások minden nyugdíjba vonulónál jelentkeznek, a topmenedzserektől a bolti eladókig. Ugyanakkor minél több kihívással kell szembesülnie a dolgozónak a munkahelyén, annál édesebb lesz a visszavonulás és a pihenés.

Az ülő munkánál leggyakrabban jelentkező hát- és nyakfájdalmak hamar elmúlnak, akárcsak a depresszió és az évek során kialakult asztmatikus tünetek. Sőt, a stressz miatt megnövekedett szívroham veszélye is egy csapásra lecsökken. Az áldásos hatások függetlenek nemtől és családi állapottól.
A nyugdíjba vonulás rögtön olyan eredményeket hoz, mintha nyolc-tíz évet fiatalodnánk, ráadásul a hatások hosszan tartóak - derült ki a kutatásból, mely egybecseng egy korábbi felmérés eredményével, mely szerint tartósan javul az alvás a munkahelyi lant letétele után.

A kísérletben 14 700 fő vett részt 14 éven keresztül, 7 évvel a nyugdíjba vonulás előttől 7 évvel az utánig. A megkérdezettek közül sokan betegségeik és mentális problémáik eltűnéséről, illetve a tünetek javulásáról számoltak be. A legkisebb változás épp azok egészségi állapotában állt be, akik szerették a munkájukat és stresszmentes környezetben dolgoztak.

A kísérlet eredményei komoly kihatással lehetnek a nyugdíjszabályokra. A viták ugyanis újra fellángoltak a nyugdíjkorhatár -anyagi okokból történő - kitolásáról; a tény viszont, hogy a nyugdíjba vonulás egészségileg komoly előnyt jelent, nem sok támogatót fog szerezni ezeknek az terveknek.

Címkék: