Mindenki hétfőn betegszik meg

Pénzcentrum2009. november 9. 11:02

Felmérések szerint a betegállományok több mint harmada hétfői napra esik, a január pedig kifejezetten beteges hónapnak számít.

A Mercer tanácsadó cég felmérése szerint a leggyakoribb panasz, amiért táppénzre vonulnak a dolgozók a különböző izom-, és gerincfájdalmak, a vírusos megbetegedések, illetve a stressz által okozott betegségek - ez derül ki legalábbis a több mint 11 ezer magánszférában dolgozó 2008-as táppénz-nyilvántartásából.

A 20 naptári nap közül, amikor a legjellemzőbb a betegállomány, 13 januárban fordul elő, méghozzá a hónap első felében. Összességében a táppénzes napok 35 százaléka hétfői napra esett, míg a legritkábban pénteken maradnak ki a munkából a dolgozók (3%).

A nemi különbségekre is kitértek a tanulmányban: a nők ugyanis 24 százalékkal többet voltak betegállományban, mint a férfiak, és kétszer olyan gyakran vettek ki betegállományt stessz, illetve kimerültség, depresszió miatt, mint az erősebbik nem képviselői.

Egészségügyi szakértők, illetve pszichológusok szerint a hétfői kimaradásokra az az egyszerű magyarázat adható, hogy a munkavállalók számára egyre kevésbé elegendő a hétvége a munkahelyi stressz kiheverésére, ezért hátfájdalmakra, ilyen-olyan apró betegségekre hivatkozva próbálják kihúzni azt. Felmérések ráadásul azt bizonyítják, hogy ahol a munkáltató rugalmas időbeosztást biztosít, illetve a dolgozóra bízza, hogy mikor végzi el munkáját, jóval ritkábban fordul elő betegség miatti távolmaradás.

Címkék: