Így kell az adótartozást kezelni!

Pénzcentrum2009. november 2. 12:02

Könnyen megtalálhat a végrehajtó, ha nem fordítunk kellő figyelmet a napokban kézhez vett, APEH által levélben, e-mailben kiküldött adótartozásainkra.

A napokban érkeznek meg az adózókhoz a már lejárt adókötelezettségeket részletező folyószámla kivonatok, és az ezeken november 16-án jóváírásra kerülő 2008. évi késedelmi pótlékok összegét tartalmazó nettó pótlékszámítási listák. Az adóhatóság minden esetben a levelekalapos áttanulmányozását, és a megfelelő intézkedések mihamarabbi megtételét javasolja.

Amennyiben az adózónak a tartozása mellett egy másik adónemből túlfizetése van, úgy két eset lehetséges. Elképzelhető, hogy az adóhatóság már hivatalból intézkedett a túlfizetés átvezetéséről - erre év eleje óta van felhatalmazása az APEH-nek -, ilyenkor az adózónak csak ellenőriznie kell az APEH tranzakciójának helyességét. Amennyiben az APEH nem intézkedett az átvezetéssel kapcsolatban, úgy ezt az adózónak kell azt megtennie a 17-es számú kérelem segítségével. A kérelem benyújtását követően az adózónak meg kell győződnie tranzakció megvalósulásáról.

Az átvezetést követően, ha még maradt a számlán kiegyenlítetlen tartozás, a fennmaradó összegre ugyanazok a lehetőségek állnak fent, mint minden más adótartozásra. Elsődlegesen az adózónak haladéktalanul rendeznie kell a tartozását az APEH felé, ha ez pillanatnyilag nem áll módjában, akkor fizetési könnyítést kérhet a hivataltól.

Amennyiben a szükséges lépések az adózók részéről elmaradnak az adóhatóságnak jogában áll a fennálló adótartozásra végrehajtási eljárást kezdeményezni, ami a gyakorlatban előzetes felszólítás nélküli végrehajtást jelent. Az APEH külön felhívja a figyelmet, hogy a már megindított végrehatási eljárásokat a benyújtott és elfogadott kérelmek csupán szüneteltetik, és nem szüntetik meg azokat. Az eljárás lezárulásához a tartozás teljes összegének megfizetése szükséges.

Címkék: