Lassan minden település sarcolja a lakosságát

Pénzcentrum2009. október 21. 10:02

Egyre több önkormányzat alkalmazza bevételei növelésére a helyi adókat. 2009-ben csupán 42 olyan település volt az országban, ahol a helyhatóság nem szedett valamilyen helyi közterhet - derül ki a Pénzügyminisztérium kimutatásaiból.

2009-ben az ország településeinek több mint 98,5%-án (3172 településéből 3130-on) szedett az önkormányzat valamilyen típusú adót. A szám rendre növekedett az elmúlt közel két évtized során. Míg 1991-ben mindössze 308 településen határozott az önkormányzat helyi adó kivetéséről, addig az ezres számot már következő évben átlépték az önkormányzatok, 1992-ben 1494 település csatlakozott az ilyen közterheket alkalmazó önkormányzatokhoz. A 2000-es számot 1996-ban lépték át a települések, 3000 fölé pedig 2001-ben kúszott a mutató.

A helyi adók közül ma messze a legjelentősebb tételt a helyi iparűzési adó jelenti, amelynek törvényben meghatározott mértéke a vállalkozások módosított árbevételének 2%-a, ettől a kulcstól csak lefele térhetnek el az önkormányzatok. Iparűzési adóból 2007-ben már több mint 427 milliárd forintot "kalapoztak" össze az önkormányzatok, 2008-ban ez az érték pedig felment 465 milliárd forint fölé, és ez tette ki a helyi adóbevételek nagyjából 84%-át.

A második legjelentősebb helyi adónem az építményadó, ezt követi majd 10 milliárd forinttal a magánszemélyek kommunális adója, majd valamivel kevesebbel a magányszemélyek kommunális adója. A többi adónem már az előzőeknél szerényebb mértékű összbevételt eredményez, és mint például az idegenforgalmi adó csak bizonyos településeken alkalmazható.


A települések 100%-án alkalmazzák a helyi adókat az ország 9 megyéjében és Budapesten. A legkisebb arányban a tolnai városok és falvak szednek ilyen adókat, de ott is a 108 önkormányzatból 103 él az Országgyűléstől kapott jogával, és szed valamilyen helyi adót.

Címkék: