Százezerbe kerül, hogy bejuss a közigazgatásba

Pénzcentrum2009. október 13. 09:17

Azoknak, akik köztisztviselői állásra vágynak, decembertől kötelező közigazgatási versenyvizsgát tenniük. A vizsga és a felkészítő tanfolyam ára ára közel százezer forint, amit a jelentkezőnek kell kifizetnie -írja a Magyar Hírlap.

Egy kormányrendelet kötelező versenyvizsga letételét írja elő 2009 márciusától kezdődően először a központi, majd a helyi államigazgatási szervek vezetőinél. Decembertől azonban már az egész köztisztviselői kar tekintetében az alkalmazás feltételévé válik a versenyvizsga.

A szóbeli és írásbeli részből álló felmérés anyaga többek között alkotmányjogi, közigazgatási, társadalomismereti, pénzügyi és etikai ismereteket kér számon. A rendelet szerint a vizsgadíj 19 325 forint, a felkészítés költsége elérheti akár a 77 ezer forintot is.

A versenyvizsga letétele csak "előszoba", mely után pályázni lehet az államigazgatásba, ahol most egyébként is létszámstop van életben. A szakszervezeteknek annyit sikerült elérniük, hogy a vizsga díját a munkáltató visszafizeti, de csak akkor, ha a pályázó elnyeri az adott állást.

Címkék: