Már nincs több pénz a hátrányos álláskeresőkre

Pénzcentrum2009. szeptember 21. 09:17

Nincs több pénz a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási támogatására, így szeptembertől nem nyújthatnak be támogatási kérelmet azok a munkáltatók, akik ilyen dolgozókat kívánnak foglalkoztatni -írja a Magyar Nemzet.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézetének igazgatója szerint sérti az esélyegyenlőséget, hogy míg az Út a munkába programba egyre nagyobb összegeket fektetnek, addig a megváltozott munkaképességűektől az utolsó lehetőséget is elveszik. Derera Mihály úgy véli, a szóban forgó kormánydöntést sem szakmai, sem erkölcsi indok nem magyarázza.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium álláspontja szerint viszont a megváltozott munkaképességűek bértámogatására a kabinet már nyolc hónap elteltével is másfélszer annyi kötelezettséget vállalt, mint amennyit az egész évre tartalmazott a költségvetés. Új kérelmeket tehát azért nem lehet befogadni, mert a kormány biztosítani kívánja a jelenleg már támogatással érintett 30-32 ezer fő foglalkoztatását.

Címkék: