Butulnak a kisgyerekek?

Pénzcentrum2009. augusztus 25. 13:04

Enyhe eredménybeli csökkenés volt tapasztalható idén Nagy-Britanniában az alapfokú matematikatesztek kitöltésekor.

A hétévesek gyermekek 89 százaléka ment át az alafokú matematikai teszteken, szemben az egy évvel korábbi 90 százalékkal - írta a kormányzati statisztikákra hivatkozva a BBC. Bár a csökkenés mértéke csekély, alaposan elkeserítette a minisztérium dolgozóit, mivel reményeik szerint a tavaly és tavalyelőtt tapasztalt 90 százalék alá nem mehetett volna a mutató.

Diana Johnson oktatásügyi miniszter szerint a követelmények továbbra is magasak, ám akiknek nem sikerült a teszt, nem maradhatnak magukra. Azok, akiknek nem sikerült a teszt, felzárkóztató foglalkoztatásokon vehetnek részt, beleértve a magántanár igénybevételét is. Ezen felül a speciális nevelést igénylő gyerekekre is fokozottan odafigyelnek.

Más tesztek esetében nem volt tapasztalható eredményromlás: a beszéd- és szövegértésben 87, az olvasásban 84, a tudományos tárgyakban pedig 89 százalékban voltak sikeresek a kisgyerekek. Az íráskészség tesztet sikeresen végzők aránya egy százalékponttal 81 százalékra nőtt.

Meglepően nagy volt viszont a különbség fiúk és lányok közt. Az írásból például a lányok 87 százaléka teljesített megfelelően, szemben a fiúk 75 százalékával. Matekban a lányok 91, a fiók csak 88 százalékban voltak eredményesek.

Címkék: