A végkielégítések szigorítását szorgalmazzák

Pénzcentrum2009. augusztus 24. 08:17

Legkorábban október második hetében léphet hatályba a munka törvénykönyvének ilyen irányú módosítása. A javaslat az állami és önkormányzati cégek vezetőinek kifizethető végkielégítések terén tenne rendet, de a már élő munkaszerződéseket nem érintené.

A közelmúltban kirobbant, állami és önkormányzati intézmények alkalmazottainak kifizetett végkielégítésekkel kapcsolatos botrányok miatt szigorítanák a munka törvénykönyvét. A javaslat szerint az állami vagy önkormányzati érdekeltségű társaságok vezető beosztású munkatársainak végkielégítését úgy kellene megállapítani, mint bármely más munkavállaló végkielégítését.

Ez alapján nem kaphatna többlet lelépési pénzt egyetlen vezető sem, a végkielégítés összegét kizárólag a munkakörben eltöltött évek határoznák meg. Ez legalább 3 év munkaviszony esetén egy-, 5 év esetén két-, 10 év után háromhavi átlagkereset összegét jelentheti. A végkielégítés felső határa legfeljebb 6 havi átlagkeresetnek megfelelő összeg lehetne, ám ehhez még a vezető beosztású munkatársaknak is legalább 25 évet kell eltölteniük az adott cég alkalmazottjaként.

Változna az is, hogy amennyiben az állami vagy önkormányzati tulajdonú társaságokban a munkaviszony csőd- vagy felszámolási eljárás során szűnik meg, akkor az alapesetben megállapított, legfeljebb 6 havi lelépési díj helyett csak 3 havi keresetet lehetne kifizetni előre. Az esetleg még járó további összeget csak az eljárás lefolytatását követően kaphatná meg a munkavállaló.

A javaslat ezzel együtt leszögezné, hogy a módosításokat kötelező jelleggel kell alkalmazni, vagyis a munkáltató nem térhet el a munkavállaló javára a megállapított összegektől. A módosítás a javaslat szerint a kihirdetést követő 8. napon lépne hatályba. A módosítás, ha megszavazza az országgyűlés, nem érintené a már megkötött munkaszerződéseket.

Címkék: