Nem éri meg betegnek lenni: augusztustól csökken a táppénz

Pénzcentrum2009. július 30. 06:20

Az Országgyűlés által májusban elfogadott törvénymódosítás nyomán augusztus elsejétől a táppénz mértéke egységesen 10 százalékkal csökken, és a napi táppénznek is felső határa született.

A társadalombiztosításra fordított kiadásokat évek óta igyekeznek csökkenteni, így a táppénz-szabályokat is többször módosították az évek során, igaz a jogosultsági feltételek, az összeg kiszámítása, a mérték, az időtartam tekintetében jelentős változások nem következtek be. Májusban ismét módosításokat szavaztak meg a parlamentben.

Korábban - pontosabban július 31-ig - a keresőképtelenség első 15 munkanapjára, vagyis a betegszabadság időtartamára a kereset 80 százaléka járt a biztosítottaknak, amit teljes egészében a munkáltató fizetett ki. A módosítások nyomán augusztus elsejétől már csak bér 70 százaléka jár a munkavállalónak.

Valódi táppénzről az ennél hosszabb ideig tartó keresőképtelenség esetén beszélhetünk, amikor is korábban, ha valaki otthon volt beteg, akkor fizetése 70 százalékát kapta, ha kórházban, akkor átlagkeresetének 60 százalékát vihette haza. Most mindkettő 10-10 százalékponttal csökkent. Hetven százalék azonban korábban is csak akkor járt, ha legalább kétéves, folyamatos biztosítási jogviszonnyal rendelkezett a munkavállaló, ennél rövidebb biztosítási jogviszony esetén csak hatvan százalékot fizetett az OEP, ami a törvénymódosítás nyomán 50 százalékra csökkent.

A baleseti táppénz mérték egyelőre nem nem változik. E körben változás 2010. január 1-től lesz, mely szerint a jogszabály külön választja majd az úgynevezett úti üzemi balesetet (lakástól munkahelyig, illetve munkahelytől lakásig). A baleseti táppénz mértéke 100 %, mely az úti baleset esetében 10 százalékponttal csökken, azaz 90 százalék lesz 2010 január 1-től.

Fontos változás a táppénz egy napra járó összegének maximalizálása is, amit korábban nem szabályozott a törvény: ez nem haladhatja meg a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér négyszeresének, a biztosítási jogviszony megszűnését követően pedig a minimálbér másfélszeresének harmincad részét.

Ami nem változott...

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A táppénz kiszámítási módja alapvetően nem változott. A táppénz összegének meghatározásánál az egyik legfontosabb kérdés, hogy a munkavállaló rendelkezett-e legalább 180 naptári napi jövedelemmel, ahol csak a rendszeres jövedelmet lehet figyelembe venni.

Ha a táppénz kezdőnapja előtti naptári évben volt 180 napig jövedelmünk, akkor az arra a naptári évre érvényes átlagkeresetünk alapján állapítják meg a táppénzt. Ha előző évben nem dolgoztunk 180 napot, akkor a táppénz kezdő napját megelőző naptól visszafelé számított 180 naptári napi jövedelemből kell a táppénz összegét kiszámítani.

Ha egyáltalán nem rendelkezünk 180 naptári napi jövedelemmel, akkor a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér a táppénz alapja, kivéve ha a tényleges jövedelmünk nem éri el a minimálbért, mert akkor a szerződés szerinti jövedelmet kell figyelembe venni.

Ezen kívül nem változott a táppénz összegének megállapításánál figyelembe vehető juttatások köre sem.

Címkék: